lila rajongók

2018.06.19. 07:00

Levendulaaratás Tihanyban: így lila a világ

A levendula a szekrényben is jó szolgálatot tesz, mondják - , ám van olyan „lila rajongó”, aki egy picit bosszús azokra, akik csak divatból jönnek ezekben a napokban Tihanyba.

Juhász-Léhi István

-Nagyon nagy élmény volt a levendulaszedés! Zánkáról jöttünk, itt nyaralunk, és nagyon örülünk, hogy a levendula hetek idején lehetünk itt a barátainkkal – mondja Ács Eteléné, aki elmondása szerint jó ideje barátságban van Tihany szimbolikus növényével. – Itt, Tihanyban az a vonzó, hogy szép környezetben, jó levegőn, jó barátokkal lehetünk.

Szerinte a levendula olyan növény, amely a hasznossága miatt is szerethető. Az egyik barátnő, a salgótarjáni Lehoczki Ottóné megerősíti: minden évben, minden ruhába tesz a levendulából egy picit – az utánozhatatlan illat és a moly miatt is.

-Fantasztikus illat van az egész szekrényben és nem megy bele a kártevő sem. Ráadásul nem hasonlítható az üzletben kapható szerekhez, hiszen ez természetes – mutatja, és megjegyzi, hogy le a kalappal a szervezők előtt, mert kaptak szerszámokat a szürethez, nem volt szükség az általuk hozott ollókra. – Le tudtunk parkolni, udvarias az őrszemélyzet, egyszóval a hűvösebb idő ellenére jól érezzük magunkat.

 

János a párjával Budapestről érkezett a „Szedd magadra”. Mint az kiderül, korábban, mert szerinte hétvégén néha már-már elviselhetetlen a tömeg.

-Ilyenkor még meg lehet állni egy kicsit elmerengeni, nézelődni, és nyugodtan tudjuk szedni a levendulát – véli János. – Húzósabb napokon bedugul a hely és sajnos vannak olyanok, akik csak divatból jönnek Tihanyba, mert semmit sem tudnak erről a csodálatos növényről. De nincs ezzel baj! Így kerek, vagy ha tetszik lila a világ…

Újdonságok, jövőre

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága egy 2019-ben záruló projektjéről is tájékoztatott. Eszerint javul majd a tihanyi Belső-tó vízminősége, nő a legelőterületek nagysága. Mindezek mellett tanösvényt hoznak létre és a Levendula Ház Látogatóközpontot is beillesztik a tanösvény-hálózatba, ugyanakkor tájékoztató táblákat is elhelyeznek majd. Az immár második esztendeje zajló projekt összköltsége 450 millió forint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában