Krőzusok

2018.06.18. 15:30

Tovább gazdagodtak a világ legvagyonosabbjai

Ha Kína erős öt évet produkál, akkor megelőzheti az Egyesült Államokat, és a leggazdagabb ország lehet.

Újabb tanulmány jelent meg arról, hogy a világ leggazdagabb embereinél lévő pénz aránya egyre csak növekszik.

A Boston Consulting Group kutatásából az derül ki, hogy a globális vagyon 2017-ben összesen 201,9 ezer milliárd dollár volt, ami 12 százalékkal több, mint 2016-ban volt – idézi az Origo. Ez a szám 2,5-szer több, mint a tavaly keletkező teljes GDP. Az így keletkező vagyon jórészt a gazdagoknál csapódott le, azaz a Föld dollármilliomosainál egyre több pénz van.

Mint írják, ez az elmúlt öt év legnagyobb ütemű növekedése, mely mögött a dollár erősödése, a felfelé tartó részvénypiacok és a növekvő befektetési kedv áll.

A portál által idézett tanulmány szerint míg 2012-ben a szupergazdagok a teljes vagyon 45 százalékát birtokolták, addig ez az arány napjainkra közel 50 százalék.

A kutatást publikálók azonban megjegyzik: ez a növekedés egyáltalán nem azt jelenti, hogy a szegényebbeknek kevesebb pénzük van, sőt még az is előfordulhat, hogy ők is tehetősebbek lettek, csak ez az adatokban kisebb súllyal jelenik meg.

Érdekesség, hogy a globális vagyon 60 százaléka (121,6 ezer milliárd dollár) fekszik befektetett eszközökben.

A legvagyonosabb régió Észak-Amerika, a globális pénztömeg 43 százaléka koncentrálódik erre a kontinensre. A második helyen Nyugat-Európa áll, itt a pénzmennyiség 22 százaléka található, leginkább a Svájcban felhalmozott vagyonoknak köszönhetően.

A tanulmány kiemeli azt, hogy nagyon feljövőben van Ázsia, itt a vagyongyarapodás mértéke 19 százalék volt. Ennek 57 százalékát Kína adja.

Kína növekedési üteme elég ijesztő, ha a következő 5 évben is tudja tartani az elmúlt öt év növekedési ütemét az ázsiai ország, akkor letaszíthatja az élről az Egyesült Államokat, és a leggazdagabb állam lehet.

Borítókép forrása: Pexels.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!