UNIVERSITY PASS | VÁROSI INFORMÁCIÓK | KERESSE A LERAKÓPONTOKON

Polinszky-díjat adtak át a Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén
A Pannon Egyetem Mérnöki Karán végzett hallgatók csütörtökön a B épületben átvehették diplomáikat, valamint az ünnepség keretében átadták a Polinszky-díjat is.
Mérnöki Kar
Először adtak át duális diplomákat a Pannon Egyetemen
A magas színvonalon végzett munkával tehetik még értékesebbé diplomájukat a most végzett hallgatók, emelte ki Vonderviszt Ferenc rektorhelyettes a Pannon Egyetem Mérnöki Karának diploma­átadó ünnepségén pénteken.
Vegyészmérnöki képzése a világ élvonalában
A Pannon Egyetem bekerült a legjobbak közé
A világ 150 legjobb vegyészmérnöki képzést nyújtó intézménye közé sorolta a veszprémi Pannon Egyetemet az Academic Ranking of World Universities (ARWU) által 2003 óta minden évben összeállított és közzétett Shanghai Ranking.
irány a felsőoktatás!
Nyílt napot tartott a Pannon Egyetem
Szerdán délelőtt megnyitottak a Pannon Egyetem kapui, hogy vendégül lássák az érdeklődő jövőbeli hallgatókat.
Egressy Zoltán volt a VESZ vendége
Egressy Zoltán József Attila-díjas író, költő volt a Veszprém Egyetemi Színpad beszélgetéssorozatának vendége csütörtökön, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében.
Emelkednek az egyetemi és főiskolai ösztöndíjak
166 ezer forintra nőtt a hallgatói normatíva.
Tudomány és ipar szimbiózisban
Kántor Zoltán a kutatói munka lehetőségeit mutatta be a Veab Tudósklubjában
Mindenki számára nyitott a veszprémi várban a Veab (Veszprémi Akadémiai Bizottság) Tudósklubja.
jóval többet kereshetnek idén
Veszprém megyében is nagy az igény a diákmunkásokra
Átlagosan tíz százalékkal nőttek a diák­órabérek idén, melyek így átlagosan bruttó ezer forinttól akár kétezer-ötszáz forintig is terjedhetnek – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) az MTI-vel.
állások
Találj munkát a veol.hu-val
Ezúttal is több állásajánlat közül válogathatnak olvasóink.
Február végén indul a Kutatási és innovációs menedzser képzés a Pannon Egyetemen
Február 15-ig még nyitott a jelentkezés a Pannon Egyetem Kutatási és innovációs szakmenedzser/szakközgazdász szakirányú továbbképzésére. Az újonnan induló továbbképzés az országban csupán két egyetemen érhető el.
10°
13°
10°
Derült
Cs
20°
Cs
18°
10°
Több embert megöltek fegyveresek Burkina Faso keleti részén Szlovéniában harmadik napja nincs új fertőzött Carl Lewis edzi a németek világbajnok távolugróját Brazília a negyedik helyre került a járvány áldozatainak számával Kisteherautóval hajtottak a tüntető tömegbe Floridában, nincsenek súlyos sérülések Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt Háztetőbe ütközött egy kisrepülő Németországban Egy helyi televízió munkatársai haltak meg egy kabuli robbantásban Karanténba került az uruguayi elnök, mert kapcsolatba került egy fertőzöttel Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében Több embert megöltek fegyveresek Burkina Faso keleti részén Szlovéniában harmadik napja nincs új fertőzött Carl Lewis edzi a németek világbajnok távolugróját Brazília a negyedik helyre került a járvány áldozatainak számával Kisteherautóval hajtottak a tüntető tömegbe Floridában, nincsenek súlyos sérülések Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt Háztetőbe ütközött egy kisrepülő Németországban Egy helyi televízió munkatársai haltak meg egy kabuli robbantásban Karanténba került az uruguayi elnök, mert kapcsolatba került egy fertőzöttel Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében Több embert megöltek fegyveresek Burkina Faso keleti részén Szlovéniában harmadik napja nincs új fertőzött Carl Lewis edzi a németek világbajnok távolugróját Brazília a negyedik helyre került a járvány áldozatainak számával Kisteherautóval hajtottak a tüntető tömegbe Floridában, nincsenek súlyos sérülések Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt Háztetőbe ütközött egy kisrepülő Németországban Egy helyi televízió munkatársai haltak meg egy kabuli robbantásban Karanténba került az uruguayi elnök, mert kapcsolatba került egy fertőzöttel Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében Több embert megöltek fegyveresek Burkina Faso keleti részén Szlovéniában harmadik napja nincs új fertőzött Carl Lewis edzi a németek világbajnok távolugróját Brazília a negyedik helyre került a járvány áldozatainak számával Kisteherautóval hajtottak a tüntető tömegbe Floridában, nincsenek súlyos sérülések Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt Háztetőbe ütközött egy kisrepülő Németországban Egy helyi televízió munkatársai haltak meg egy kabuli robbantásban Karanténba került az uruguayi elnök, mert kapcsolatba került egy fertőzöttel Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében Több embert megöltek fegyveresek Burkina Faso keleti részén Szlovéniában harmadik napja nincs új fertőzött Carl Lewis edzi a németek világbajnok távolugróját Brazília a negyedik helyre került a járvány áldozatainak számával Kisteherautóval hajtottak a tüntető tömegbe Floridában, nincsenek súlyos sérülések Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt Háztetőbe ütközött egy kisrepülő Németországban Egy helyi televízió munkatársai haltak meg egy kabuli robbantásban Karanténba került az uruguayi elnök, mert kapcsolatba került egy fertőzöttel Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében Több embert megöltek fegyveresek Burkina Faso keleti részén Szlovéniában harmadik napja nincs új fertőzött Carl Lewis edzi a németek világbajnok távolugróját Brazília a negyedik helyre került a járvány áldozatainak számával Kisteherautóval hajtottak a tüntető tömegbe Floridában, nincsenek súlyos sérülések Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt Háztetőbe ütközött egy kisrepülő Németországban Egy helyi televízió munkatársai haltak meg egy kabuli robbantásban Karanténba került az uruguayi elnök, mert kapcsolatba került egy fertőzöttel Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében

Programok Veszprém megyéből

1 hete
Programok, rendezvények Veszprém megyében
Tudja meg, mi történik Veszprém megyében – programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények. Böngésszen és válogasson!
1 hónapja
Maradj Otthon Ákossal, Rúzsa Magdival, Janicsák Vecával!
Egy hónapja indult el a Maradj Otthon! fesztivál, amely különleges, exkluzív programokkal igyekszik elviselhetőbbé tenni a járványhelyzet miatti karantén időszakát.
2 hónapja
A nézők is a rádiójáték részesei lehetnek a Pannon Várszínház előadásán
A Veszprémi Tavaszi Fesztivál keretében ismét bemutatják március 13-án, pénteken Az élet csodaszép című élő rádiójátékot a Pannon Várszínházban.

HIRDETŐINK