A szövetség királynője

A rossz döntéseknek is vannak fokozatai. Mi - illetve a felelősség enyém, hiszen én voltam az ötletgazda - a legmagasabb fokozatba kapcsoltunk barátaimmal, amikor úgy döntöttünk, hogy augusztus végén a  Balti-tengeren  ejtjük meg kikapcsolódásunkat, s a tengerparti fürdőzések mellett bebarangoljuk a környék Hanza-városait.   A kirándulásokkal nem is volt baj, ám a napozásból semmi sem lett,  az idő kibabrált velünk. Végig szakadt az eső, ám a több száz éves városok kárpótoltak. Leginkább Lübeck, ahol tanyát ütöttünk. A negyedmilliós város a Trave-folyó és a Balti-tenger találkozásánál fekszik, illetve  onnan tizenhét kilométerre. 

Közvetlenül a  tengernél Lübeck külvárosa, Travemünde található. A nyílt tengerre néző kikötő - anno a Német Szövetségi Köztársaság legnagyobbja volt, továbbá Európa legnagyobb kompkikötője - állítólag napozásra alkalmas tengerpart.  Nos, ezt még pulóverben sem sikerült megnéznünk, ugyanis túl azon, hogy zuhogott az eső, csípős, hideg szél is fújt, nem merészkedtünk a víz közelébe. Már harmadik napja esett,  amikor házigazdánktól - a belvároshoz közel fekvő kedves, családi hotelben a háromágyas szoba 90 eurót kóstált, ami a svéd-asztalos reggelivel a korrekt  kategóriába tartozott - érdeklődtem: volt itt egyáltalán nyár? Higgadtan felelt: "Idén nem nagyon, júliusban akadt két hétvége, amikor kicsit sütött a nap." Tehát nem csak maguk, mások is várost néztek a sütkérezés helyett.

Lübecket   a hajdani szláv település, a korán elpusztított Liubice helyén alapították 1138-ban, bár egyes források szerint 1143-ban Holstein grófja alapította. 1226-ban szabad királyi városi rangra emelték, s további rohamos fejlődésének köszönhetően a Hanza-szövetség királynőjének nevezték. A Balti- és az Északi-tengernél   levő települések vezetői és  a domináns  kereskedőházak tulajdonosai gyorsan felismerték a tengerhajózás és a kereskedelem jelentőségét, s szövetségbe tömörülve elképesztő gazdasági és politikai hatalomra tettek szert. A város súlyát tovább növelte a határozat, miszerint a kelet-nyugati kereskedelemben részt vevők kötelesek itt kikötni. A Hanza kereskedelmi  kirendeltségeket tartott fenn Londontól egészen Novgorodig, a 13-14. században a szövetséget Lübeck irányította. 

Később nem pusztán a város, maga a  szövetség is veszített jelentőségéből. Kolumbusz Kristóf lépése, Amerika felfedezése nem tett jót nekik, a forgalom immár a nagy tengerekre helyeződött, a Hanza  lassan kimúlt, utolsó tanácskozására 1630-ban került sor. Persze, régi pompájukat, arisztokratikus vonásaikat ezen városok őrzik, Lübeck, Bréma és Hamburg ma is büszkén viseli a Hansestadt előnevet.
Lübecket a csatározások sokáig elkerülték, ám a második világháború alól nem tudta kivonni magát, 1942. március 28-án bombák csapódtak a belvárosba - a britek első  támadása itt érte az országot -, amelyek súlyos károkat okoztak, több mint háromszáz halottat emeltek ki a  romok alól, s  tizenötezren maradtak fedél nélkül. Azonban az ódon épületek mindegyikét gyorsan helyreállították.

A belvárosba az egykori legfőbb városkapun - amúgy négy van -, a Holstentoron keresztül érkezünk. Ez a település jelképe, ahol 1867-ig ténylegesen ellenőrizték az érkezőket, ezzel is védték az itt lakókat a külső támadóktól. A monumentális, büszkeséget sugárzó épületben ma múzeumokat és kiállítótermeket találunk. Jobbra az egykori sóraktárakat (Salzspeicher) leljük, majd a Trave-hídon áthaladva az óvárosba jutunk. A Holstenstrassén jobbra fordulva egy kis utcában, a Theater Figuren Museumban  régi bábokból láthatunk kiállítást. 

Innen  néhány lépés csak a  piactér, a Marktplatz, amelyen az egyik legszebb német városháza áll. 1226-ban kezdték építeni, amikor II. Frigyes császár megadta a szabad királyi városi jogot.  Vele tökéletes építészeti összehangban van a közvetlenül mellette elhelyezkedő Marienkirche, a Mária-templom, amelynek munkálatai 1200-ban kezdődtek és 1350-ben fejeződtek be, tehát addig tartott, mint nálunk a török uralom. A nyerstégla-gótika mintaképe, nem véletlen, hogy  az óváros többi épületével  egyetemben  a világörökség részét képezi. 

Nem sokat kell gyalogolnunk, hogy a Breite Strasse és az Engelsgrube sarkán megtaláljuk a hajóstársaság székházát (Haus der Schiffergesellschaft), amely gyönyörű, reneszánsz vöröstégla épület. Pompája belül - a 16. század óta elegáns vendéglő - is elképesztő, régi hajómodellek tömkelegét találjuk itt.
A Mengstrassén hófehér épület emelkedik ki a többi, szinten díszes polgárház közül, a Thomas Mann Nobel-díjas  regényéből ismert Buddenbrook-ház, amely az említett család megbízásából épült 1758-ban, a regényíró famíliája pedig 1841-től ötven éven át birtokolta. Mann itt  töltötte gyermekkorát, s ismerkedett meg a nagypolgári léttel, a gazdagsággal.