Utazó

2009.12.30. 11:59

Eplény: Lécekre fel!

Nem feltétlenül szükséges órákat autózni külföldre, hogy sílécet csatolhassunk. Az ország egyik legmodernebb síterepe, az eplényi Nordica Síaréna december 19-én nyitotta az idei szezont, igaz, a szeszélyes időjárás miatt érdemes naprakész információkkal rendelkeznünk az aktuális hóhelyzetről.

Kiss Nikolett

December közepén "felszállt" a Szent Sólyom, azaz Magyarország egyetlen négyüléses felvonója. Akkor kőkemény hidegben szállította a csodálatosan behavazott (és némileg persze mesterségesen is rásegített) síterepen a sportolókat, az alig néhány napra rá bekövetkezett karácsonyi tavasz viszont jelentősen megtépázta az eplényi hóállományt.

A Bakonyban három évvel ezelőtt kezdődött meg a sípálya fejlesztése, azóta mintegy 800 millió forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb síterepe jött létre. Az öt pályából álló, 4,5 kilométer hosszú pályarendszert mínusz két Celsius-foktól hóbiztosság lehet tenni a csaknem 40 korszerű berendezéssel rendelkező hóágyúparknak köszönhetően.

Az idén bővült és világítást kapott a parkoló, kiszélesítettek egyes pályaszakaszokat, újabb 200 méter csőhosszal és két új hóágyúzási ponttal bővítették a hóágyúrendszert, ezzel a pálya 42 pontjáról nyílik lehetőség ágyúzásra így a legeldugottabb pontra is tudnak havat juttatni. Ráadásul a néhány nyugat-európai síterepen már használatos karos, 5,5 méter magas hóágyúoszlopok is megtalálhatók Eplényben.
Ebben szezonban már kényelmesebb lett a beléptető rendszer, az eddigi egy pénztárállomás kettőre bővült, így jelentősen rövidült a bérletért való sorban állási idő. A  kulináris élvezetek kedvelőinek is jó hír, hogy Holle anyó kunyhója mellett egy búbos kemencét is építettek, amelyik ontja magából a finom falatokat.

Az idei legnagyobb beruházással a korábbi három csákányos és két tolókaros felvonókapacitás a duplájára növekszik. A négyüléses felvonó óránként 2400 sízőt tud feljuttatni a hegy tetejére, így az eddigi felvonókkal összesen 4800-an juthatnak fel óránként a pályák felső felére. A Szent Sólyom névre keresztelt  mozgójárdás székes felvonót egyébként Ausztriában vásárolták, tényleges élettartama 56 év, hossza 757 méter és pontosan száz nap alatt készült el Eplényben. A lift a nyári időszakban libegőként üzemel.

A bakonyi síterep üzemeltetői elsődleges célul tűzték ki a magyarországi téli sportok népszerűsítését, ezzel is elősegítve és erősítve az egészséges életmód terjesztését, illetve a hazai sí- és snowboardtársadalom növekedését amatőr és profi szinten egyaránt. A sípályák mellett snowpark is található itt, ahol a snowboard és a sí merészebb vállalkozói próbálhatják ki magukat, de természetesen a kezdők és a legkisebbek számára is biztosítottak a tanulási lehetőségek.

Az elmúlt téli szezonban több mint 25 ezren fordultak meg az eplényi sícentrumban, az idén negyvenezer vendégre számítanak, és az álom, 90 napos síszezonra. A tavalyihoz képest ugyan tíz nappal korábban nyitott ki a sícentrum, de az elmúlt napok nagyon enyhe időjárása miatt jelenleg csak egyes szakaszok síelhetők. Amint az időjárás lehetővé teszi, folytatódik a hóágyúzás, és folyamatosan nyitják meg a pályákat. A sícentrum weboldalán naprakész hójelentés, valamint webkamera is segíti a tájékozódást. 

Természetesen színes programokkal is igyekeznek a Bakonyba csábítani a téli örömökre vágyókat: sor kerül a IX. veszprémi amatőr síbajnokságra, lesz többek között freestyle sí- és snowboardbemutató, diákolimpia, tehetségkutató verseny, valamint 24 órás Guinness-rekord-kísérlet is.
A csodálatos táj miatt egyébként akkor is érdemes ellátogatni Eplénybe, ha nem akarunk lécet csatolni, csak szánkózni vagy kirándulni szeretnénk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!