Görögországi kalandozások

Görög barátom meghívására utazom, szeptember közepén kelek  útra. Itthon elér minket a hidegfront, többen már a fűtéssel bíbelődnek, a hőmérő higanyszála napközben a 15 fokot sem éri el, ellenben a helléneknél nyárias az idő, bőven harminc fok feletti a hőmérséklet.  Busszal utazom - a  tömegközlekedési eszköz mellett szól a praktikum, hogy a ház előtt vesznek fel, s ott is tesznek le a kaland végén -, kissé megtorpanok, s kezdem átértékelni az életemet. Már tíz órája elhagytam az otthonomat, ám még mindig belföldön tartózkodom - a fővárosban és Kecskeméten is vettünk fel utasokat -, sorstársaimmal a röszkei határátkelő magyar oldalán várom, hogy buszunk végre bebocsátást nyerjen a szerbekhez. A határátkelőnél közel három órát állunk - a sofőr szerint ez extrém helyzet, gyorsabban szokott menni -, még szerencse, hogy a folytatásban a macedón és a görög határt gyorsan letudjuk, az indulástól számított húsz óra múlva megérkezünk az Olimposzi-riviérára,  Makrygialosra.

A magyarok által közkedvelt Paraliától húsz kilométerre található bájos, két és fél ezres lélekszámú halászfalu - hat esztendeje jártam itt utoljára - sokat fejlődött az utóbbi években. A tavernákat, tengerparti kávézókat szépen felújították, az akkor még menő éjszakai szórakozóhely bezárt, újak nyíltak helyette. Az éttermek maradtak, mi több, a magyar turistáknak köszönhetően akadnak egységek, ahol immár nem csak görög, angol és német nyelven tüntetik fel az étkeket, hanem magyarul is. Az árak emberiek, tintahalat, rablóhúst, paradicsomszószba mártott kagylót hat euróért már ehetünk. Érkezésem örömére cimborámat és egy közös helyi barátunkat vacsorázni invitálom, hárman - nincs rá jobb szó - zabálunk, végül 40 eurót fizetek, ami főleg annak fényében számít barátinak, hogy az ételek, az édességek mellett az italok is az árban foglaltatnak. 

Másnap már kirándulás következik, s az elkövetkező napokban is a környék nevezetességeinek bebarangolása az elsődleges. Már a település határában rabul ejt a történelem, az ókori Pydna romjai találhatóak itt, nem kisebb személyiség, mint Nagy Sándor csatázott erre. A feltárás jelenleg is zajlik, a helyiek szerint komoly értékeket rejt még a föld. Bár az idő kiváló, s a víz is kellemes, strandolás helyett nézelődés szerepel a programban.

Lariszánál térünk le az Athénba tartó autópályáról, majd rövidesen elérjük a lenyűgöző Meteóra-korostorokat. Korábban csak a 16. századból származó Ruszanut láttam, ezúttal az impozánsabb Agiosz Sztefanoszba is eljutok. A meredek szikla-oromról Kalambakára, a környék legnagyobb településére tekint, sokak szerint innen a legszebb a panoráma a thesszáliai síkságra. A hatalmas sziklákon épült templomokat a középkorban Isten művének tartották, amelyek azért jöttek létre, hogy az égiekkel kapcsolatban álló szent életű remetéknek hajlékot nyújtsanak. Rövidnadrágban érkezem, a bejáratnál jelzik, így nem léphetek be, egy nagyobb méretű kendőt terítek magamra, a miniszoknyát viselő hölgyek is hasonlóan járnak. Amúgy a világtól elzártan élő szerzetesközösségek a nőket évtizedekkel ezelőtt is távol tartották, a turizmus megjelenése hozta magával a hölgyek jelenlétét.

Másnap az Olimposz-hegyre látogatunk. Csúcsa 2911 méter magas, ilyen messzire nem merészkedünk, gyorsan feladjuk a sétát, inkább a hegy lábánál fekvő kedves kisvárosban, Litochoróban időzünk. A mitológia szerint az Olimposz az  istenek lakóhelye, Zeusz palotája itt emelkedett, ahol az istennők liliomhangjára a mindenség királya, egyben az ég és a villámok ura mennydörgő hangon válaszolt. A magasabban fekvő láncok  októbertől júniusig havasak, én a fehér takaróval nem találkoztam. Hazafelé megállunk a Tembi-völgyben, a Piniosz-folyó felett átívelő hídon jutunk át a völgybe, ahol árnyas fákat és hűs forrásokat találunk. Ez volt Apollon kultuszhelye, a monda szerint itt fürdőzött, hogy megtisztuljon Püthón megölése után, valamint itt üldözte felajzva a fiatal nimfát, Daphnét, akibe belebolondult Erósz nyilának hatására.

A macedón határtól nem messze fekvő vízesések városában, Edesszában a látvány elsőrangú, az ország egyik legnagyobb vízesése hetvenméteres magasságból ömlik le. Alá is sétálunk, igaz, nem időzünk sokat, ugyanis az elemi erővel  lezúduló víz az arcunkba csap.

Az egyik estét az északi országrész fővárosában, Görögország második legnagyobb városában, Szalonikiben töltjük. Sétálunk a parti sétányon, megnézzük a város jelképét, a parton található Fehér Tornyot, valamint futballmeccsre is eljutok. Az Arisz-Panathinaikosz derbin világsztárok kergetik a labdát, a hangulat a hazai futball jelenében szocializálódott drukker számára varázslatos.

A hazaút jóval egyszerűbb, mint az odaút. A határátkelőkön alig időzünk, az indulástól számított 16 óra múlva belépek a lakásom ajtaján.