Utazó

2014.07.04. 14:45

Bringával Vancouverből Veszprémig - 40 nap két keréken

A veszprémi Takács Péter nem mindennapi útra vállalkozott, amikor ötévnyi kanadai lét után úgy döntött hazautazik – biciklivel. A közel negyven napos túráról várhatóan július 8-án érkezik majd meg.

Heffler Péter

Főleg manapság, sokan próbálnak szerencsét külföldön, és az is gyakorinak mondható, hogy valaki más kontinensen kezd új életet, hogy aztán valamilyen okból kifolyólag mégis hazatérjen egyszer. Az viszont már egyáltalán nem szokványos, hogy az utat biciklivel tegye meg, pláne nem Kanadából.

A hátsó kerék a Csendes-óceánban, innen indult a túra (Fotó: Takács Péter)

Takács Péter 2008-ban, kezében friss geofizikus diplomájával úgy döntött, hogy szerencsét próbál a tengerentúlon és szinte egyből, szakmájához közel álló munkát talált, ráadásul egy magyar származású üzletember cégénél. Mondhatni, meglelte helyét és még arra is volt lehetősége, hogy évente legalább egyszer hazalátogasson családjához. Ötévnyi kanadai lét után a honvágynak és a kalandvágynak köszönhetően azonban megfogalmazódott egy régi álom Péterben, miszerint biciklivel átszelni Európát.

Édesanyja elmondása szerint fia életére mindig nagy befolyással voltak a különféle sportok, központi szerepben a kerékpározással. A gondolatot pedig tett követte és úgy döntött bicaján indul haza Vancouverből.

(Fotó: Takács Péter)

Természetesen az Atlanti-óceánon muszáj volt egy picit „csalnia”, vagyis a vízibiciklizés helyett a Montreal – Párizs szakaszt repülőn tette meg. Immáron 36. napja van úton és blogja szerint, amin a mindennapi angol és magyar életszerű leírások mellett fényképekkel is jelentkezik, közvetlen Stuttgart után járhat jelenleg. A www.cyclingtoeast.blogspot.hu-ról kiderül, hogy útja hol embert próbálóan nehéz, hol még annál is nehezebb, de vadregényes tájakon át vezető, aminek a kanadai medvékkel való találkozástól, a be-becsatlakozó útitársakon keresztül az esti sátorbontásokig minden percét élvezi.

Érkezése legkorábban július 8-ra tehető, amiről sportszerető ember lévén csak annyit közölt, hogy reméli a futball-világbajnokság döntőjét már kényelemben, családjával nézheti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!