A Dunakanyar látnivalói

2020.08.16. 11:00

Esztergom, Visegrád és Szentendre számos érdekességet tartogat

Ott, ahol a Duna, hazánk legnagyobb folyója, miután északnyugaton belépett az országba és keleti irányba tartva hirtelen megváltoztatja a folyásirányát, szinte derékszöget leírva élesen elkanyarodik dél felé, ott kezdődik a Dunakanyar.

Osváth Sarolta

Esztergomot a Dunakanyar fővárosának is szokták nevezni

Forrás: Esztergomi Önkormányzat

Fotó: Nyari Andrea

Ha a folyásirányt követve, észak felől kezdünk ismerkedni a Dunakanyar nevezetességeivel, az első gyöngyszem Esztergom. A koronázóvárost szokták a Dunakanyar fővárosának is nevezni, nem kétséges, hogy hazánk életében kiemelkedő szerepet töltött be a történelmi idők folyamán. Helyén valaha római város állt, amely Salva Mansio néven erősítette a birodalom keleti végeit. Később, a nyolcadik században Nagy Károly frank császár is fontosnak tartotta a római birodalom felélesztéséről szőtt álmainak megvalósításához a korábbi avar gyűrűsáncokról „Osterringung”-nak nevezett települést. Ebből alakult ki a középkori elnevezése, a Strigonium is.

Esztergomot a Dunakanyar fővárosának is szokták nevezni
Fotó: Esztergomi Önkormányzat

Mindez, bár nem kevés, mégis eltörpül ahhoz képest, amit számunkra Esztergom jelent: itt született I. István király. Az Árpád-kor első századaiban az ország fővárosa volt, majd a magyar katolicizmus egyházi székhelyévé emelkedett, és ezt a pozícióját tartja a mai napig. Az esztergomi vár területén magasodik az ország és egyben Európa egyik legnagyobb, az altemplomtól a kupoláig száz méter magas temploma. A reneszánsz művészet hazánkban egyetlen épségben fennmaradt remeke a Bakócz-kápolna, amely a főszékesegyház része, bár Bakócz Tamás érsek a 16. század elején saját sírhelyének ere- detileg a Várhegyen építtette. Itt őrzik az ország legnagyobb egyházi kincsgyűjteményét és levéltárát, valamint Mindszenty József esztergomi érsek hamvait. Esztergom nevezetessége a párkányi híd, amelynek ugyancsak izgalmas a története.

Visegrád, amely meredek sziklafalaival nemcsak a Dunakanyar legfestőibb települése, hanem egy ősi vár, a középkorba, a színes reneszánsz világába repít vissza, valamint az Anjou-kor és a legendás Mátyás király kedvenc palotájának atmoszféráját is közvetíti számunkra. Visegrádon a rómaiak, a népvándorlás után megtelepedő szlávok, a tatárok és a hódító törökök is nyomot hagytak.

Visegrád a középkorba, a színes reneszánsz világába repít vissza Fotó: VKTM Egyesület

Fénykorát kétségkívül Hunyadi Mátyás korában élte, amikor a királyi palotában megjelent a reneszánsz építő- és szobrászművészet. A palota leghíresebb dísze a Herkules-kút, különlegessége az állítólag az Árpád-házi királyról tévesen elnevezett Salamon- torony.

Szentendre a harmadik olyan gyöngyszeme a Dunakanyarnak, amely sajátos barokk hangulatával, romantikus, kanyargós utcácskáival, titokzatos sikátoraival szintén kihagyhatatlan látni, de inkább átélni való élményt nyújt. Sokféle kultúra keveredése adódik itt össze, és kölcsönöz különleges szellemiséget a városkának. A gyakran „barokk ékszerdoboznak” jellemzett Szentendrén a Ferenczy Múzeum, a Kovács Margit Gyűjtemény, valamint az irodalmi, zenei és színházi értékek mellett a népi hagyomány és a tájépítészet bemutatására létrehozott skanzenben egyedülálló, látványos gyűjtemény tárul az érdeklődők elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!