Utazó

2011.06.29. 10:48

A francia festészet fellegvárai

Rouen, a Szajna partján épült 150 ezres település, az egykori Normandia fővárosa sokak szerint a templomok, illetve a múzeumok városa. Több impresszionista festő dolgozott itt, Claude Monet például a közelben telepedett le, a parányi kis falucskában, Givernyben.

Horog László

A rómaiak Rotomagnusnak nevezték a kis gall települést, Rouent, majd jöttek a normannok, aki 841-ben kifosztják, majd három évtized elteltével, Rollon vezér irányításával visszatérnek és újfent leigázzák a helyieket. A 11. századtól az angolok, a normannok és a franciák hadakoztak a környéken, Rouen földjét rendszeresen vér áztatja. 1419-ben angol fennhatóság alá került, a győztesek 1431. május 30-án, a piactéren elevenen megégették Szent Johannát. Harminc év elteltével került újra a franciákhoz. A II. világháború is éreztette hatását, 1940-ben a németek rohanták le és gyújtották fel, a legnagyobb csapást a szövetségesek légitámadásai okozták, a történelmi városnegyed házait lényegében megsemmisítették. Komoly erőfeszítésekbe telt, mire az óvárost helyreállították.

A Place de Vieux-Marchén kezdjük sétánkat, ahol Szent Johannát, azaz Jeanne d'Arcot boszorkányként megégették. A tér túloldalán középkori faházak között bújik meg egy piros muskátlikkal borított épület, Franciaország első, 1345-ben alapított, ódon vendégháza és kocsmája, a Koronához címzett fogadó, amely ma is üzemel. A közelben van a sétálóutca, ami a Nagy Óra tornya (Gros Horloge) alatt halad el, a hatalmas, arany számlapos, 1447 óta működő, gazdagon díszített időmérő szerkezet számít a város egyik jelképének. 

A másik a székesegyház, az utca folytatásában. A roueni Notre-Dame-ot a 13. század elején kezdték építeni, azonban az utolsó simításokkal csak 1530-ra végeztek, a hosszas építkezésnek köszönhetően a gótika minden stílusjegye megtalálható rajta. Az 56 méter széles homlokzatból a 14. század végére elkészült a két oldalsó rész, a nagy szoboralakok és a domborművek. Később többször átépítették, restaurálták, nyugati homlokzatát Claude Monet festette ki. Persze, a világhírű impresszionista nemcsak kipingálta, hanem többször le is festette az épületet, különféle színekkel igyekezett visszaadni a dóm nagyságát, szépségét.

Nem kell sokat bandukolnunk, hogy két másik, jelentős templomhoz érjünk. Az egymástól 200 méterre található Saint-Ouen és Saint-Maclou templom egyaránt pazar, a klasszikus és a késő gótika stílusjegyeit viselik magukon.

Híres festményekből a legtöbb  Rouen Szépművészeti múzeumában van, a Musée des Beaux Arts az ország egyik leggazdagabb gyűjteményét tartalmazza, amelyben Monet a székesegyházról készült egyik képe mellett Velazquez és Rubens alkotásai is megtalálhatóak. Összesen 1800 festmény került a falakra, különösen jelentős az állandó flamand tárlat. A Foch téren a homokszínű igazságügyi palota az uralkodó, az épülettömb a gótika remeke, a 16. században építették Normandia kincstára számára. Legszebb része a díszudvar 66 méter hosszú homlokzata, látványos ablakokkal, amelyek a rendkívüli gazdagságot voltak hivatottak ábrázolni.

A várostól 60 kilométerre van egy parányi, mégis káprázatos falucska, Giverny. Itt élt és dolgozott több mint negyven éven át az impresszionizmus egyik legnagyobb alakja, Claude Monet. A művész a birtok  megvásárlása után a nem túl nagy házat bővítette, jelentős parképítésbe kezdett, a kis tó, a bambuszos sziget, a japán híd, a legkülönbözőbb színekben pompázó virágok keze munkáját - illetve a kertészek hozzáértését - dicsérik. A virágok, leginkább a vízililiom, az azálea, a glicínia Monet rengeteg művéhez adtak ihletet.

A művész népes családjával - neki két gyermeke volt, második nejének hat, az első házasságából - 1883 tavaszán előbb a szomszédos Vernonba, majd Givernybe költözött, itt is hunyt el, 1926-ban. A rózsaszín, almazöld ablakokkal, zöld növényekkel gazdagon befuttatott házat többször bővítette. Bár Monet soha nem járt Japánban, a falak mégis távol-keleti művészek grafikáival, metszeteivel vannak tele. Műterme először a földszinten volt, hálószobája az emeleten, később, amikor képei egyre jobban fogytak, a főépület mellett az akkori időszakban rendkívül modernnek számító műtermet épített, amely jelenleg ajándéktárgyüzletként funkcionál. A főbejárattól nem messze, az utca másik végében lévő múzeumban a posztimpresszionista Pierre Bonnard képeit mutatják be.


Claude Oscar Monet Párizsban született 1840-ben. Kereskedő édesapja szerette volna, ha fia is a családi élelmiszerboltban dolgozik, ő már gyerekkorában tudta, hogy festő lesz. Le Havre-ban a művészeti szakközépiskolában kezdte meg tanulmányait. Később Párizsba költözött, bár szorgalmasan festett, képeit sokáig nem díjazta a nagyközönség. 1880-tól lett ismert, ekkor kezdte festeni sorozatait, amelyeken az időjárás változásait is ábrázolta.

Címkék#rouen#Monet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!