Utazó

2007.01.09. 15:21

A Loire fővárosa

Mai úti célunk, Nantes elég távol van tőlünk ahhoz, hogy repülőre üljünk. Az Air France és a különböző diszkont társaságok járatainak köszönhetően mehetünk akár Párizson vagy Lyonon át is. Ha kíváncsiak vagyunk az új dolgokra, a repülőutat Párizstól gyorsvasúttal, a TGV-vel kombinálhatjuk.

Győrffy Árpád

Maradhatunk végig szilárd talajon is, ha a nantes-i kirándulást más érdekes helyek meglátogatásával kötjük össze. A távolságot arányosan elosztva kicsit elidőzhetünk az ausztriai Linzben vagy Salzburgban, a bajor fővárosban, Münchenben, az unió egyik székhelyén, az elzászi Strasbourgban és persze a francia fővárosban is. Igaz, autóval több időt kell az útra szánnunk, hisz a mintegy 1500 kilométerre lévő Párizstól további 380 kilométert kell még autóznunk.
A Loire tartomány s egyben Nyugat-Franciaország szűken vett fővárosának 280 ezer lakója van, de a sok hozzáépült kisvárossal együtt  Nantes Metropol  több mint félmillió emberrel számolhatunk. A város földrajzi, természeti és társadalmi képét a települést átszelő Loire folyó és a kikötő révén szinte itt kezdődő Atlanti-óceán határozza meg. A két nagy víz évszázadokra visszanyúló hatása végigkövethető a város szerkezetén és a különböző épüle- teken.
Nantes középkori jelentőségét legplasztikusabban a tekintélyt parancsoló méretű hercegi vár mutatja, amely egykor a Loire partján állt, de a meder szabályozása miatt mára távolabb került a folyótól. A vár elődje még a 13. században készült, a ma is látható erődítményt a 15. században kezdték építeni II. Ferenc bretagne-i herceg megbízásából, akinek lánya, Anna később francia királyné lett.
A vár 15 évig tartó felújítása éppen az idén tavasszal fejeződik be. Az utolsó szakaszában 10 milliárd forintos költséggel zajló munka felét maga a város, a többi részét a metropol, a megye, a régió, az állam és az Európai Unió adta össze. Az épülettel együtt rendkívüli kincseket bemutató állandó és ideiglenes kiállításokat nyitnak. Az egyik közülük Anna királynéval foglalkozik.
A hercegi vár közelében áll a vele egyidős Szent Péter és Szent Pál katedrális. Az öthajós templom 37,5 méteres belső magassága meghaladja a párizsi Notre Dame méretét. A bejáratnál magasodó 63 méter magas tornyok is a legnagyobbak közül valók. A kapukat és a belső részeket díszítő szobrok, faragások mellett a templom kiemelkedő szépségű darabja az építtető II. Ferenc síremléke. A hercegi párt és a különböző alakokat ábrázoló szarkofág a 16. század első éveiben készült.
A város következő korszakait elsősorban az óceán, a hajózás határozta meg. A fennmaradt épületeken, városrészeken ma is jól látható, hogy a középkor utolsó szakaszában az Indiával való kapcsolat kiépítése, majd a rabszolgakereskedelem nagyon gazdaggá tette a nantes-i kereskedőket. A kikötő jelentőségének csökkenése után a 19. században az ipar, benne a hajógyártás lett a meghatározó bevételi forrás. A legutolsó szerkezetváltás az elmúlt évtizedekben zajlott, amikor a nehézipar leépülése után korszerű technológiákat letelepítő szolgáltató és kulturális központtá, jelentős turisztikai célponttá vált a település.
Ma a belváros építészeti képét a középkori emlékek mellett elsősorban a 1819. században emelt középületek, 34 emeletes lakóházak határozzák meg. Egyes nagyvárosokkal szemben otthonossá teszik a parkokkal tarkított nagy terek, széles utcák, amelyeket a 20. század elején alakítottak ki a Loire folyó kanyarulatainak levágásával, feltöltésével. A hatvanas évek gigantomániája nyomot hagyott ezen a településen is a 24 emeletes Bretagne-torony képében. Bár kerekített formái, sötét színe miatt ez még elviselhetőbbnek tűnik más hasonló társaihoz képest.
A középkori építészeti emlékek megtekintése mellett mindenképpen sétáljunk el a 163 éve megnyitott Pommeraye passzázsba. A korabeli pláza elcsúsztatott szintjeivel érdekesen követi a folyó felé lejtő talajt. Ne hagyjuk ki a piacot sem, ahol a francia sajtok mellett megismerkedhetünk az óceán élővilágának fogyasztható részével. Látogassunk el a város nagy szülöttének, Jules Vernének a szülőházába is, de még inkább az egykori hajógyári szigetre, ahol az idén nyáron nyílik egy különleges park mindenféle rendkívüli gépezettel. Köztük egy 12 méter magas, 40 tonnás lépegető elefánttal, ami 30 utast tud szállítani egyszerre.
Ugyancsak az év nagy att-rakciója lesz a Loire Estuary nevű, több éven át zajló program. Nemzetközi hírű művészek a folyó Nantes és Saint Nazaire közötti szakaszára építve érdekes, többnyire az egyszerű halandót meghökkentő alkotásokat hoznak létre. Így az arra járók láthatnak majd az óceánon úszó hatalmas gumikacsát, a vízre épített, női mellet formázó bungalót vagy éppen tükrökkel burkolt, szinte láthatatlan hajót.
Nantes a különböző programok, múzeumok nélkül is nagyon kellemes hely. A hangulatos régi városrészekben kellemes sétákat tehetünk, nem túl hideg időben a rengeteg kávézó, palacsintázó és étterem előtt akár hajnalig nagy társaságban jó hangulatban múlathatjuk az időt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!