A művelt kikötőváros

Tulajdonképpen pechesek voltunk barátaimmal, amikor az utazás szervezését megkezdtük, ugyanis a tél kezdetén még nem indult közvetlen járat Budapestről Liverpoolba, ezért hosszas böngészés, valamint hatórás autózás után Katowicében szálltunk repülőre. A gépmadár telt házzal üzemelt, köszönhetően az Angliában és a Beatles városában egyre nagyobb számban felbukkanó lengyel vendégmunkásoknak. A kétórás légi út nem volt fárasztó, s a kiváló buszközlekedésnek köszönhetően gyorsan elértük az Albert Dockban található szállást is. Akkor még nem tudtuk, remekül foglaltunk előzőleg a világhálón, ugyanis az összes jelentős múzeum itt található, a belváros közvetlen közelében.

Liverpool Északnyugat-Angliában, a Mersey folyó tölcsértorkolatánál fekszik, a keleti oldalon, a településhez érseki kerület is tartozik. Hegygerincre épült, legmagasabb pontja az Everton domb, amely a tengerszint felett hetven méterrel található. Északról Sefton, keletről Knowsley kerület határolja, a Mersey túlpartján pedig Birkenhead és Wallasey található. A városközpont pontosan öt kilométerre fekszik a Liverpool-öböltől és az Ír-tengertől. A szigetország stratégiailag és gazdaságilag egyik legjelentősebb, lélekszámát tekintve ötödik legnagyobb városa, a néhány évvel ezelőtt bonyolított népszámlálás szerint 450 ezren lakják. 

A 19. század végén élte első fénykorát, London után a britek második legjelentősebb kikötőjeként tartották számon, mindössze a fővárosba érkezett több áru a tengeren, így logikus volt, hogy gyárak is települtek ide, amelyek rengeteg embernek adtak munkát. Az üzemek jelentős része azóta megszűnt, ám a hajózás kulcsfontosságú a helyiek életében. Meg a turizmus, amelytől nagyon sokat várnak az idén is. Nem véletlenül, ugyanis 2008-ban a norvégiai Stavanger mellett Liverpool Európa kulturális fővárosa, a programok január 12-én kezdődtek. A projektet 1985-ben indította útjára az Európai Unió, azzal a céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz a kontinens népeit. Háromszázötven különböző rendezvény várja a különböző művészeti ágak, leginkább az építészet, valamint a színház-, a tánc-, a film- és a konyhaművészet képviselőit. A város vezetése grandiózus építkezésekbe kezdett az utóbbi években, az idén egymillió látogatóra számítanak a világ hatvan országából.

Évszázadokkal ezelőtt Liverpoolt gyapotfővárosnak nevezték, II. Henrik királytól 1172-ben kapott kiváltságlevelet. Fél évszázaddal később, II. Károly idején már falakkal védték, s a folytatásban a tengeri kereskedelemre helyezték a fő hangsúlyt. Daniel Defoe, a világszerte ismert Robinson Crusoe szerzője így beszélt a 18. század elején a városról: Londont kivéve nincsen még egy Angliában, amely utcáinak finomságát, épületeinek szépségét tekintve felérne Liverpoollal. Sok ház teljesen kőből épült, a többi téglából, mindegyik olyan szép, mintha a fővárosban lenne. 

Liverpool sokáig harcolt a vezető szerepért Bristollal, a nyugati part másik jelentős kikötőjével, de a 18. század második felében az élre tört. Nem túl szimpatikus eljárással, de a cél akkoriban is szentesítette az eszközt, az itt élők nem voltak szemérmesek: a rabszolga-kereskedelemnek köszönhetően szerezték meg az első helyet, 1700-ban indult el a Liverpooli Kereskedő névre keresztelt hajó a város kikötőjéből, majd Afrikából 200 feketével hajózott tovább Barbados szigetére.

A következő évtizedekben az iparág tovább virágzott, a brit parlament biztatására mind több kereskedő kezdett foglalkozni ezzel, az idő múltával egyre komolyabb konkurenciát jelentettek az addig vezető szerepben tetszelgő holland és francia rabszolga-kereskedőknek. 1751-ben már 53 hajó indult Afrikába, ahol a színes bőrű embereket felvették, majd a Nyugat-Indiai-szigeteken eladták az ültetvényeseknek, akik munkaerőgondokkal küzdöttek. Liverpoolba visszatérve már rum és cukor volt a rakomány. A 18. század végén a városban összpontosult a nemzetközi rabszolga-kereskedelem nyolcvan százaléka, ezért is hatott érzékenyen, amikor 1808-ban betiltották ezt a jól jövedelmező, ám gyalázatos üzletágat. 

Száznyolcvanöt hajó esett ki a forgalomból, az erre szakosodott tengeri medvék előzőleg évente ötvenezer rabszolgát szállítottak. Néhányan tönkrementek, mások profilt váltottak, a város tovább fejlődött, a 19. század elején mindössze nyolcvanezren éltek itt, ez a szám harminc év alatt megduplázódott. Megjelent a gőzhajó, a szemfüles kereskedők megkezdték az üzletelést a tengerentúllal, később nemcsak Amerikával, hanem Afrikával, a Földközi-tenger orszá-gaival, valamint Indiával és Ausztráliával is. Rabszolgák helyett immár gépeket, vasat, acélt, szöveteket szállítottak, cserébe gabonát és olajat hoztak. A Mersey folyó partján pedig gomba módra szaporodtak a behozott nyersanya- gokat feldolgozó üzemek, malmok, cukorgyárak, olajfinomítók, valamint a gazdaság fellendülését látva a bankok és a tőzsdék.

A világon a legjobbnak tartott dokkok itt találhatóak, a Royal Liver Building 90 méter magas két tornya messziről is jól látható, a vámház, azaz a Custom House mögött kezdődik tulajdonképpen a város, amelyet a dombtetőre épített katedrális felügyel. 1904-ben, Sir Giles Gilbert Scott tervei alapján építették neogótikus stílusban, a vörös homokkő épület a világ egyik legnagyobb székesegyháza. A második világháborúban egy bomba gyakorlatilag földig rombolta, de gyorsan újjáépítették, érdekesség, hogy 106 méter magas tornya ugyanolyan széles, mint a templom hajója. A templombelső lenyűgözően nagy, ólomüveg ablakai különösen látványosak.

A város központjában találjuk az 1854-ben átadott, görögös oszlopsorral ékesített St. Georgeşs Hallt, amely a bíróságoknak ad otthont, de sokoldalúságára jellemző, hogy a városi zeneterem is itt található. A Mersey-alagút bejáratánál áll a városháza, a Town Hall, amelyet 1754-ben, John Wood építtetett.

Az Albert Dockban boltok, kávézók, éttermek és múzeumok sorakoznak. A The Beatles Storyt nem érdemes kihagyni, a belépőjegy ára forintban nem éri el a négyezret, délelőtt tízkor nyit  ilyenkor a tömeg nagy, kora délután viszont kezelhető  a hét minden napján, s este hatig várja a látogatókat. A négy gombafejű ruhái, zeneszerszámai mellet megelevenedik a sárga tengeralattjáró, valamint egy külön szobában látható a gyönyörű, fehér zongora, amelyen John Lennon szerezte talán legszebb dalát, az Imagine-t. A melódia halkan szól a hangszórókból. Persze, egy szobával odébb van sikoltás is, korabeli filmfelvételeken jól látszik, micsoda őrület kísérte a fiúkat az egész világon, főleg a New York-i képsorok elképesztőek, tinilányok és meglett családanyák kapnak hisztérikus rohamot, amikor a srácok megérkeznek a reptérre. 

A Tate Liverpool és a Merseyside Maritime Museum ingyenes, főleg utóbbi érdekes, a több évszázados tengerhajózást mutatja be, s a közelben található a Museum of Liverpool Life, amelyben a város történetét ismerhetjük meg, belépődíj itt sincs. Ha valaki elunta a múzeumokat, s kocsmázni szeretne, ezt is megteheti gond nélkül. Finom, krémes söröket már négyszáz forintnak megfelelő összegből  ne korsóra, pohárra gondoljunk  ihatunk a helyi pubokban, ahol főleg hétvégente, késő estétől hajnalig élő zene szól, feltörekvő bandák lépnek fel, a többség zenéje emberi fogyasztásra alkalmas.

Aki pedig a futballért rajong, s tud jegyet venni, ne hagyja ki a Liverpool vagy a városi rivális, a park túlsó oldalán, pár száz méterre székelő Everton meccsét. Előbbire nehéz belépőt szerezni, utóbbira sem könnyű, de valamivel egyszerűbb. A Pool egyik bajnokija kapcsán szerencsénk volt, az ott játszó magyar fiataloknak köszönhetően alapáron, 36 fontért hozzájuthattunk. A nepperek 100 fontért, közel negyvenezerért kínálják a kezdés előtt két órával a tikettet, ami nem túl baráti ár, de mivel a világ egyik legjobb, leghíresebb csapatáról van szó, az utcai árusok szemrebbenés nélkül közlik: a minőséget meg kell fizetni.

A hazaút macerás, Katowice nem tud fogadni a rendkívüli havazás miatt, Krakkóban szállunk le sötétedés után, majd onnan buszokkal szállítanak bennünket Katowicébe. Ott vesszük fel az autót, s a szörnyű hóesésben indulunk haza. A tervezett késő esti időpont helyett másnap reggel érkezünk. Útközben arra gondolunk: mennyire jobb lenne még mindig a meccs után beszélgetni a kocsmában a félrészeg, amúgy roppant szimpatikus drukkerekkel.