Ápolják a hagyományokat

2020.12.13. 07:00

A Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjében és arborétumában télen is érdemes sétálni

A nyári lila virágok levendulaillatát, ami oly jellemző Pannonhalmára, ilyenkor már csak üvegcsékben őrzik, illóolajként, de a bencés főapátság körül télen is érdemes sétát tenni. S az ezeréves hagyományokat ápoló rend épületei most virtuálisan megtekinthetők.

Rimányi Zita

A Főapátsági Arborétum a felüdülés, a kikapcsolódás helye, de rendszeres oktató- és kutatómunka is folyik itt

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Ég és föld között – így szokták jellemezni a Pannonhalmi Főapátság különleges elhelyezkedését, szellemi kisugárzásának szimbolikus jellegét. Épületei szinte várként magasodnak a falu fölé, ahol megtalálható.

A Pannonhalmi Főapátságot az internet révén most már otthonról is bejárhatjuk Fotó: Pannonhalmi Főapátság

Ha Veszprémből Győr felé autózunk a Bakonyon át, Csesznek felé, akkor a szerpentinek után már egészen messziről látszik a Sokoró-­dombság keleti halmára épült lelki központ, amely 1996 óta világörökségi helyszín. Gyógynövénykertjében, arborétumában minden évszakban érdemes sétálni. Jelenleg ez 9 és 17 óra között tehető meg. Ehhez a Szabad ég alatt a monostor körül című családi foglalkoztató füzet ajánlható. S közben a szőlőfeldolgozás ezeréves hagyományait őrző, ugyanakkor modern borászat különleges épületei is megcsodálhatók. Teraszára a meleg évszakokban érdemes visszatérni.

Az apátsághoz tartozó 22 hektáron elterülő kert a monostor 996-os alapításától szerves része a bencés szerzetesek mindennapjainak.

Ennek része az arborétum, ahol ezernél több növényfaj és csaknem 150 madárfaj él. A mindennapi életünkből ismert fás- és lágyszárúak: mogyoró, som, hárs, gólyaorr és vérehulló fecskefű mellett olyan különleges fajok is megtalálhatók, mint pél­dául a hazánkban ritkaságnak számító szillevelű gumifa és a vasfa. Védett botanikai értékekben gazdag, de ha ezzel épp nem is foglalkozunk, csak átadjuk magunkat a gondűző andalgásnak, akkor is különleges hatással bírnak ránk. Ez a felüdülés, a kikapcsolódás helye, ahol rendszeres oktató- és kutatómunka is folyik.

Érdemes tudni, hogy a régi korok szerzetesei nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket. A természet tudományos vizsgálatára, a monostor természeti környezetének tudatos alakítására a XIX. század első évtizedeiből vannak adatok. Az arborétum angolkert jellegét Szeder Fábián alakította ki az 1840-es években. A bencés szerzetes, polihisztor megtervezte az útvonalakat és a jelentősebb növénykiültetéseket. A róla elnevezett sétautat érdemes végigjárni, és meg kell jegyeznünk, hogy egykor lejegyzett receptúrái alapján ma is készülnek az egészségre előnyös hatással bíró termékek.

A Főapátsági Arborétum a felüdülés, a kikapcsolódás helye, de rendszeres oktató- és kutatómunka is folyik itt Fotó: Pannonhalmi Főapátság

Az arborétum kalandtúrának nevezett sétaútvonala pedig az ajánlott leghosszabb útvonal. Olyan helyekre vezet el, amelyek kevésbé ismertek.

A tölgyes út a legidősebb fákhoz, a több mint százéves csertölgyekhez vezet.

A Pannonhalmi Főapátság a jelenlegi járványügyi helyzetben nem fogad látogatókat, ám az internet révén otthonról is bejárhatjuk. Emellett a lelkünket is táplálhatjuk: minden vasárnap 10 órakor online közvetítik a konventmisét a pannonhalmi bazilikából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!