Utazó

2007.02.14. 09:29

A szabadság értelmezése

A világ teljességét kínálja New York: egyszerre látható itt a 21. század szupertechnológiájával épült felhőkarcolók sora és az árnyékukban megbújó kis kétemeletes faház, a világ aranytartalékának egynegyede és napi néhány dollárból megélni vágyó illegális bevándorlók, és ami a legizgalmasabb: a Föld népességének számtalan keveréke, fekete  és indián szülők, dél-amerikai és ázsiai szülők, fehérek és meszticek gyermekei.

Dallos Zsuzsa

Gyermekkori álmom, hogy egyszer a Szabadság-szobor koronájából szemlélem  New Yorkot. Amint a repülőtérről Manhattan felé utazom, szemem egyre csak a szabadság és a függetlenség jelképét keresi. A filmekből oly jól ismert felhőkarcolók persze eltakarják. A Szabadság Megvilágosítja a Világot  ez a pontos neve a Liberty Islanden álló alkotásnak, amely a Hudson folyó torkolatánál jelképezi a hét tengert és a hét kontinenst koronája hét ágával. A számok a népmesére emlékeztetnek, mint ahogy az ehhez kapcsolódó történet is, amelyet egyik interjúalanyom mesélt még 1979-ben. Látogatóban járt Veszprémben, s mutatott egy New York Timest, amelynek címlapján fiatal fiúk lengetik a magyar zászlót a Szabadság-szobor tetején.
Tagja volt annak a magyar emigránsokból  álló csoportnak, amely 1956. november 18-án hét méter hosszú magyar zászlót tűzött ki a Szabadság-szobor tetején, a szobor talapzatán pedig egy még nagyobb feliratot helyezett el a következő szöveggel: STOP GENOCIDE, SAVE HUNGARY (Vessetek véget a népirtásnak, mentsétek meg Magyarországot). A magyar és egy kisebb amerikai zászló mintegy fél órán át lobogott a szobor tetején, mielőtt az őrök feljuthattak. Az esemény hírét még aznap világgá röpítették a nagy hírügynökségek, vezető helyen jelentették az amerikai rádiók és a televízió, címoldalon hozták a másnap megjelenő amerikai lapok.
Rájuk gondolok, miközben egyre közelebb ér a hajó a szigethez, s amikor a metsző szél az arcomba csap, azon gondolkozom, hogy valóban betölti-e eredeti hivatását ez a  rézből készült nőalak, Franciaország ajándéka, amelyet az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének százéves évfordulója alkalmából készítettek. A szobrász Frédéric Auguste Bartholdi volt, a belső szerkezet mérnöki munkáit Gustave Eiffel végezte. A nőként ábrázolt Szabadság egy fáklyát tart a jobbjában és egy táblát a baljában. A tábla felirata JULY IV MDCCLXXVI, vagyis 1776. július 4, az Egyesült Államok függetlenségének kikiáltása. 

A nőalak egyik lába láncokon áll, ez jelképezi az elnyert szabadságot. A teljes magasság a talajtól a fáklya tetejéig 93 méter, beleértve a talapzatot is. Maga a szobor 46 méter magas. A szobor súlya 204 tonna. A bejutás nem egyszerű: semmilyen táskát nem lehet fölvinni, a bejáratnál néhány dollár fejében szekrénybe helyezhetjük a fölöslegesnek minősített holmikat. Ezután jön az első kapu, gyors elő-átvizsgálás, majd következik a módszeres: a cipőt, a kabátot is le kell venni, nem elégszenek meg a detektoros letapogatással, meleg levegőt fújnak a látogató lábától fölfelé végig a testén, egy képernyőn keresik az eredményt. Előtte persze ékes angol nyelven erre figyelmeztetnek, de mert hat kapunál történik egyszerre, a hangzavartól semmit nem hallani, az ember persze meglepődik. 

Azt mondják, a bizonyos szeptember 11. óta kutatnak ilyen alaposan megsemmisítő szerek után, azonban liberális nézeteket valló értelmiségiek arról cikkeznek, hogy ezzel csak sakkban akarják tartani az embereket, a nácizmushoz hasonlítják a módszereket. Elhatározom, hogy nem jövök ki a sodromból, nem hagyom kisebbíteni szabadság-élményem. A talapzat második emeletén levő múzeum nagyon plasztikusan mutatja be a szobor történetét, amelynek belsejében csigalépcső vezet a koronában lévő kilátóhoz, minden harmadik fordulónál pihenővel. Noha az itthoni hírekben azt olvastam, hogy a  szobor újra látogatható, csak a talapzatáig engednek  ez viszont fölöttébb elkeserít, még Manhattan látványa sem vigasztal.
Legalábbis egy időre, pedig az elém táruló panoráma csodálatos: City of New York, az USA legnépesebb városa, az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján; területe 800 négyzetkilométer, húszmillió ember éli mindennapjait benne, ha az agglomerációt is beszámítjuk. Manhattanben könnyű eligazodni, csak azt kell fejben tartani, hogy az avenue-k (sugárutak) iránya észak-déli, a streeteké (utcák) pedig kelet-nyugati, ezek derékszögben metszik egymást, így a város térképe leginkább egy hatalmas sakktáblára emlékeztet. 

Az utcanevek számozása délről észak felé növekszik, a házaké pedig attól függ, hogy a Fifth (5.) Avenue-tól nyugatra vagy keletre járunk. Ezek közül a leghíresebb a Broadway, amely nappal is pillanatok alatt elfárasztja a szemet óriás fényreklámjaival, este viszont nagyszerű látványt nyújt a jellegzetes neonreklámokkal. Az az érzése támad az embernek, hogy mozikon és színházakon kívül más nem is található ebben az utcában. És ekkor állapítja meg másodszor az ember, hogy a pénz csodákra képes: éjféltájt is lehet egyedül sétálni  persze az ember minden sarkon sárga mellényes rendőrrel találkozik. Feketék és nincs fegyverük, az utcát felügyelik és a forgalmat segítik. Főként persze nappal, amikor alig araszol a kocsisor, a lámpák inkább tájékoztató jellegűek. 

Giuliani expolgármester, aki most harcba száll az elnöki székért, annak idején elhatározta, hogy rendet tesz kedvenc városában. Munkát szerzett a legszegényebbeknek, ők leginkább a feketék. Buszsofőrök, takarítók, metró- jegyeladók, bolti eladók lettek, rendszeres jövedelemmel, amiből lakást tudtak bérelni, gyermekeiket iskolába járatják, mert maguk is megtapasztalják, mennyit ér a tudás. A többségük Harlemben élt, ahová még nappal is alig merték betenni a lábukat a rendőrök, ahol ma nyugodtan lehet sétálni, ahová a fekete értelmiség és a művészek visszatelepszenek, hogy a régi házakat felújítsák, ezzel is segítve fajtájukat. Mindehhez a pénzt a gazdagok megadóztatásából szerezte, akiknek viszont megígérte, nincs több illegális bevándorló, New York élhető város lesz.
Az eredmény lenyűgöző. A filmekből jól ismert épületek magukkal ragadják az embert, de persze európaiként jót mosolygunk a harmincas évek felhőkarcolóinak tervezőin, akik a hatvanadik emeletet gótikus vízköpőkkel vagy reneszánsz csipkékkel zárták le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!