Az utak vége: Róma

Többször jártam már az olasz fővárosban, de még soha ilyen barátságos, emberközeli arcát nem mutatta a világ egyik legrégibb és leggyönyörűbb városa, mint az idén. Pedig a nyári meleg még este sem ment 30 fok alá, mégis hívott, vonzott magához a rengeteg látnivaló, a sok szebbnél szebb ismert épület és ezeréves - vagy még öregebb - rom. Nem kell más, csak egy kényelmes cipő és egy jó térkép - gondoltuk -, aztán hivatalos kiküldetésben lévő magyar újságírók néhány szabad órára nyakunkba vettük az "örök várost". Hamar rájöttünk azonban, hogy Rómában teljesen mindegy, merre indulunk, előbb-utóbb valami csodába ütközünk úgyis. 

Így aztán mindjárt a Campo de Fiorin találtuk magunkat, ami kora hajnaltól működő piactér, majd napközben nyüzsgő "business center", este pedig hangulatos, kiülős-teraszos szórakozóhely. Amúgy pedig arról híres, hogy ott égették meg Giordano Brunót. Szobra a tér közepén emlékeztet az inkvizícióra, amelynek embertelenségét utánozhatatlan olasz kapucsínóval igyekeztünk feledtetni. Itt az élet - bármikor érkezik az ember - olaszosan vidám, hangos és tiszta. A reggeli zöldség- és virágpiac nyomait naponta tökéletesen eltakarítják. Estére a laza bazároké és az utcazenészeké a terep. 

A közeli Via Giulián a sok fantasztikus szépségű reneszánsz épület közül is kitűnik a Falconieri-palota, amely a Római Magyar Akadémia otthona. Az idén fejeződött be a 350 millió forintos, több évig tartó felújítása, amit egész hetes eseménysorozattal ünnepelt a magyar-olasz kulturális élet. Az épület számos csodát rejt, ezúttal csak három dolgot említek közülük: a három emelet magasságban lévő és még felújítandó páratlan romantikus kerengőt, a palota gyönyörű mennyezetfreskóit, köztük Francesco Borromini fantasztikus aranyozott stukkóit  (amelyekről az akadémia éppen leköszönő igazgatója, a híres történész Csorba László izgalmas meséket tud), valamint a tetőről a városra nyíló szédítő kilátást, amelynek alighanem nagy része van abban, hogy Róma számomra az örök szerelem kategóriájába került. 

Innét csak egy ugrás a Largo di Torre Argentina - igaz, közben ellen kell állni a kirakatoknak az aranyművesek utcájában -, amely tér vezeti a Rómában egyébként az európai átlaghoz képest is magas, egy négyzetméterre jutó macskák listáját. Itt különösen nagy mennyiségben lakoznak a sajátos kinézetű római egérevők, akik a legenda szerint azért különlegesek, mert különböznek minden más egyszerű, becsületes európai macskától. Ugyanis Kleopátra egyiptomi királynő e négylábú kedvenceivel együtt érkezett ominózus római látogatására, s az örök városban nemcsak ő esett szerelembe Cézárral. A gyönyörű egyiptomi macskáknak a rómaiak sem tudtak ellenállni, így keletkezett az új nyávogó nemzetség.

Következő állomásunk a Piazza della Roronda közelében magasodó Il Gesu, amely Róma első és leghíresebb barokk temploma. Belseje egyetlen óriási csarnok, falait, mennyezetét, kupoláját barokk freskók sokasága díszíti, amúgy mindent márvány, illetve arany borít. Itt tudtuk meg, hogy a folyamatos kézírást egy szerzetes találta fel, még a 15. században, erről a templom egy domborműve tanúskodik. 

Irány a Capitolium! Félelmetes érzés az antik Róma vallási életének központjában a város hét dombjának egyikén állni, még akkor is, vagy éppen azért, mert tudjuk, a tér mai formája Michelangelo zsenialitásának megtestesülése. A lépcsősort, a tér talpazatát és az épületek homlokzatát a nagy olasz reneszánsz mester alakította át. Hihetetlen, hogy a két szoborkolosszus - Pollux és Castor - még a rómaiak idejéből való. Nem kevésbé monumentális a tér közepén Marcus Aurelius császár lovas szobra, mögötte a Capitoliumi Venus húzódik meg szerényen. Romulus és Remus mellett tényleg gyakran elmennek a turisták, a többiekhez képest kicsi a két városalapító farkas-gyerek szobra. (A nőstényfarkas neve némi zavart okozott a rómaiaknak, hiszen a lupa - a farkas latin nevének női alakja - kurvát jelent. Ezért hiába nőstény, maradt lupus.)

Ha az antik Rómába szeretnénk visszarepülni, akkor elég az egykori piacra, a Fórum Romanumra, a Capitolium és a Palatinus-domb között lévő egykori találkozóhelyre zarándokolni. Az elénk táruló monumentális maradványok láttán könnyű elképzelni a hely hajdani pompáját. Fontosságát és különlegességét az sem veszi el, hogy ma már tudjuk, Rómában a nagyon élénk kereskedelmi és politikai életnek több mint tizennyolc hasonló nyilvános tere volt. A császárok, hadvezérek azonban a Fórum Romanumon vezették be a diadalmeneteket, itt hozták be a hadjáratok után a gazdag zsákmányt, s itt épültek fogadásukra a legszebb templomok (Vesta-szüzek temploma), a leggyönyörűbb oszlopcsarnokok, közösségi épületek (Titus diadalíve). A Forum Romanumot mára teljesen feltárták. 

Arra nézve nincsenek adatok, hogy a piac mint fórum mennyire római találmány, de az biztos, hogy az amfiteátrum mint építmény eredetileg innen származik. A két félkör alakú görög színház összeillesztéséből jött létre a tipikus ellipszis forma, amely alkalmas volt arra, hogy hatalmas - 50 ezres - római nézősereg élvezze a gladiátorok és állatok véres viadalát. A Vespasianus császár idejében épült 500 méter átmérőjű és 48,5 méter magas Colosseum megnyitásán állítólag ötezer vadállatot vonultattak fel. Ma viszont nincs a napnak olyan időszaka, amikor turisták ezrei ne csodálnák az ókor eme kolosszusát, amely nevét Néró közelben álló szobráról kapta. 

Bújjunk át Constantinus diadalíve alatt és már csak Traianus oszlopáig tartsunk ki, ott megpihenünk. A ciprusok árnyékában lévő kőpadokról immár csak ülve ismerkedtünk a fölénk magasodó 38 méteres márványoszlop történetével. Csúcsára eredetileg Traianus aranyozott bronzszobra került, hamvai pedig a talapzatba, aztán odafönn Péter apostol vette át a helyét. Az oszlop törzsét a császár két daciai hadjáratát ábrázoló, körülbelül 200 méter hosszú, spirálisan felfutó domborműszalag díszíti 22 csigavonallal. Huszonhárom márványtömbből rakták össze, nem semmi produkció.

Mivel Róma történelmi centruma Európa egyik legnagyobb és műemlékekben leggazdagabb történelmi városközpontja, és 1980 óta az UNESCO Világörökség része, meg sem lehet kísérelni, hogy akár csak a legfontosabb helyekre elkalauzoljuk az olvasót. Már csak azért sem, mert a jórészt a Tiberis bal partján fekvő történelmi központ a 3. században felépült Aurelianus-féle falak által határolt területet foglalja magába, s ez pontosan azt a hét dombot jelenti, amelyre a város épült.  

Így aztán a szubjektív beszámoló végezetül csak arról szól, ahová legközelebb is feltétlenül elmegyünk. A Piazza Navonára például, hiszen az egykori szekérversenyek stadionjának helyén ma a világ egyik leggyönyörűbb tere található, három szökőkúttal, egyiptomi obeliszkkel, a Sant' Agnese-templommal és tele kávézókkal, éttermekkel, utcai művészekkel, zenészekkel. Alighanem karácsonykor lehet a legszebb, az egykor 30 ezer ember befogadására képes tér ugyanis minden évben igazi olasz adventi vásár helyszíne lesz.