Utazó

2016.12.13. 18:00

Csodás gyógyulások helye

Máriagyűd - Templomát csodatévő szent helynek tartják, Magyarország egyik legősibb kegyhelye. Az évente közel harminc alkalommal megtartott búcsúkra idelátogató zarándokok számát ötszázezerre becsülik.

Müller Anikó Hanga

Máriagyűd Siklós település része, Magyarország egyik legősibb kegy- és búcsújáró helye. A dombja alatti forrás már a Római Birodalom idején természetes pihenőhelyként szolgált, a Sopianae-t (Pécset) és Mursát (Eszéket) összekötő út mellett. Nevét a magyar honfoglalók között érkező Győd vezérről kapta. Szent István korában bencés szerzetesek kápolnát építettek egy szláv eredetű Mária-szobor fölé.

A török megszállás idején mecsetté alakították át, később a görög keletiek, majd a kálvinisták vették birtokba. A szobor aztán eltűnt, majd egy csodatévő forrásnál remeték találtak rá, fölé 1148-ban II. Géza király templomot építtetett. A király és főnemesei gyakran látogattak ide.

A 15. században gótikus stílusban újjáépítették. A mai templom 1742-ben épült, a hívek és Batthyány Kázmér gróf, horvát bán adományából. Az eredeti Mária-szobor átvészelte a tatárjárást, a török időkben azonban eltűnt. Ma az eszéki ferences templomban látható.

A Rákóczi-szabadságharc idején került oda, először Siklóson rejtegették, nehogy a harcok kárt tegyenek benne. A támadók a szobrot el akarták pusztítani, ám ez több, egymást követő csodának köszönhetően nem sikerült. A szatmári béke (1711) után a gyűdiek visszakérték, sikertelenül, hiába fordultak a római egyházi törvényszékhez.

A templombelső festményei és az 1900-ból való orgona

A ma látható Mária-szobrot Nesselrode Ferenc pécsi püspök adományozta 1713-ban. 1689-ben a templomnál Mária-jelenések kezdődtek, melyekben a megjelent Boldogságos Szűz azt kérte, újra a katolikusoké legyen a templom. Minderről a siklósi plébános jegyzőkönyvet vett fel, a tanúkkal felkereste a szigetvári császári generálist, Gabriel Vecchit, aki azonnal elrendelte a karhatalommal való visszaadást.

A Mária-szobor 1713-ból

Egy 1757. december 4-én keltezett irat szerint egyházi nyomozás történt, mely elismerte csodatévő szent helynek a templomot. Az 1737-38-as pestisjárvány idején fogadalmi körmenetben érkeztek a hívők, a templom környékének is gyógyító hatást is tulajdonítottak. A járványtól megmenekülvén évente visszatértek. Miután 1738-ban Siklós lakói is ide gyűltek, a járványnak csodával határos módon vége szakadt.

Ennek állít emléket a templomhoz keleti irányból csatlakozó Szent Mihály-kápolna, melynek jobb oldalába beépítve a hagyomány szerint az eredeti, a bencések által épített kápolna maradványa is látható. Az évkönyvek tanúsága szerint a csodás gyógyulások folytatódnak, 1723-1799 között háromszázkét esetet jegyeztek föl.

Az ősi kegytemplom

Máriagyűdöt hivatalosan VII. Pius pápa ismerte el zarándokhelynek 1805-ben. A ferencesek sok 16. századi legendát feljegyeztek.

1995-1996-ban, a nagyarányú külső és belső műemléki felújítások idején - Pavlekovics Ferenc plébános irányításával - készültek a templombelső falfestményei, melyek a Szilágyi testvérpár, András és Domokos alkotásai. Az 1900-ban épített orgona a pécsi Angster orgonagyár egykori tanonca, Biebert József munkája. Délnyugatra néző főhomlokzatát hangsúlyozó, egyenként ötvenhat méteres tornyaiban négy harang lakik, melyeket Szlezák László harangöntő készített 1935-ben.

A gyűdi forrás a Kútvölgyben folydogált - vizét a gyűdi korsókban vitték haza a zarándokok -, ma már jobbára csak tavasszal telik meg vízzel, szerepét átvette a mesterségesen kialakított Szent Pál kútja.

A ferences rendház 1739-ben, barokk stílusban épült

Máriagyűdön a búcsú napja július 2-án van, Mária-napkor, és jelesebb katolikus ünnepekkor is búcsút tartanak, évente közel harminc alkalommal. Van édesanyák, romák, fiatalok, németek, horvátok, bukovinai székelyek, szenvedélybetegek, idősek és betegek, katolikus iskolák zarándoklata és búcsúja, hála-adás a terménybetakarításért.A kálvária domborművei a pécsi Zsolnay-gyár kerámiaképei, a Piéta Szitányi Gábor alkotása.

Az évente idelátogató zarándokok számát ötszázezer-re becsülik. A kegytemplo-mot 2008-ban XVI. Benedek pápa basilica minor rangra emelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!