Egyszerre ódon és szupermodern, bohókás és méltóságteljes a dán főváros

Kinek Kier­kegaard, kinek Andersen jut eszébe Dánia fővárosáról, hiszen a filozófusnak és a meseírónak egyaránt szülővárosa Koppenhága. Legtöbbünknek azonban elsőre a kerékpározás ugrik be, köztudott ugyanis, hogy nincs a világnak még egy olyan városa, ahol nemcsak mindenki tud biciklizni, hanem naponta kerekezik is.

Osváth Sarolta

A Nyhavn (Új Kikötő) színes, több évszázados házaival ma az egyik legvonzóbb része Koppenhágának

Fotó: Osváth Sarolta

Koppenhágában 350 kilométer közútnak számító kerékpárút és több mint 20 kilométer kerékpársáv, valamint mintegy 40 kilométeres – parkokban, vízparton kiépített – úgynevezett zöld, a rekreációt szolgáló bringaút áll a lakosság rendelkezésére. A valamivel több mint 1,3 millió koppenhágai naponta 1,2 millió kilométert kerekezik, pedig kitűnő a tömegközlekedés is. A biciklizés sokkal inkább az autót helyettesíti, a munkába járók közel fele reggelente kerékpárra pattan. Ennek köszönhetően a levegőtisztaság szempontjából a város Európa élmezőnyében van, és a legélhetőbbek közé tartozik a kontinensen.

A kis hableány szobra, Andersen megható mesefigurája a dán főváros jelképévé vált Fotó: Osváth Sarolta

A főváros – Kis- és Nagy-­Koppenhága – a Seeland-szigeteken helyezkedik el. Különleges hangulatú, egyszerre ódon és szupermodern, bohókás és méltóságteljes európai világváros. Dánia a világ egyik legrégebbi királysága, jelenlegi uralkodója és államfője a nagy népszerűségnek örvendő II. Margit királynő. Természetesen Koppenhágában él. A királyi család téli rezidenciája az Amalienborg-palota. A királyi család az év nagy részében a IX. Keresztélyről elnevezett palota felső szintjén lakik.

Christiansborg a dán kormány székhelye, a Slotsholmen nevű apró szigeten található. Több mint 800 éves palota, amely a parlamentnek, a miniszterelnöknek és a legfelsőbb bíróságnak ad otthont. A közönség számára is látogatható, bár bizonyos részeit a királyi család is használja.

Igazi látványosság mindennap a dán királyi testőrség őrségváltása, amikor a díszes egyenruhát viselő katonák átmasíroznak a közeli Amalienborg-palotához Fotó: Osváth Sarolta

Szintén a királyi családhoz köthető a Rosenborg-kastély, amely 1838 óta múzeum, megannyi különlegességgel, egyebek közt alagsori kincstáraiban őrzik a dán koronázási ékszereket és jelképeket. Igazi látványosság mindennap a dán királyi testőrség őrségváltása, amikor a díszes egyenruhát viselő katonák átmasíroznak az Amalienborg-palotához.

A Nyhavn (Új Kikötő) színes, több évszázados házaival ma az egyik legvonzóbb része Koppenhágának Fotó: Osváth Sarolta

Egészen más hangulatú a Nyhavn (Új kikötő), színes, több évszázados házaival. Egykor kereskedelmi kikötő volt, a város rossz hírű negyede, kocsmákkal, részeg matrózokkal, ma az egyik legvonzóbb része Koppenhágának. Ebben az utcában a 20-as számú házban lakott és alkotott Hans Christian Andersen. A dán főváros sokszínű arculatához hozzátartozik a Tivoli, a világ második legrégibb vidámparkja, valamint Christiania, a „szabad város”, Dánia egyik legkedveltebb turistalátványossága. Az 1642 óta álló, 36 méter magas Rundetaarnt (kerek torony) csillagvizsgáló­ból nemcsak a csillagok, a panoráma is csodálatos. Stílszerű búcsút vehetünk Koppenhágától a kikötőben, a kis hableány szobránál, Andersen megható mesefigurája a dán főváros jelképévé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!