Kalandok felkészült utazóknak Limában

Kevés olyan nagyvárosi repülőtér szerepel többet a hírekben, kevesebbről készítettek több filmet, mint a limai légikikötőről, a Jorge Chávezről. Na, nem azért, mert bármiféle különlegessége, szépsége lenne: az ok a kábítószer. Peru a világon második helyen áll a kokaintermesztésben, az őserdőben megtermelt és feldolgozott drog túlnyomó több-sége pedig Európába kerül. Nyilvánvaló, hogy egy része légi úton, márpedig a csempészek, drogfutárok némelyike lebukik. Az ország börtöneiben ülő külföldiek szinte mindegyike ilyen pórul járt szerencsevadász. Ők általában hét-nyolc évet töltenek rácsok mögött, de ha a bíró úgy dönt, hogy a vádlott bűnszervezetben, például a kolumbiai maffia megbízásából szállította a drogot, akár 20– 25 évet is kaphat.

Képzelhetik. Egy latin-amerikai börtönben, ahol mindenkinél van kés, ahol gyakori a lázadás, amit fegyverrel vernek le, ahol minden őr korrupt és minden rab ká-ba a drogtól, s akinek nincs pénze, az nem eszik és a földön alszik. De mi hagyjuk ezt, és hagyjuk magunk mögött a repteret is, hiszen magyar utazók vagyunk, nem pedig drogcsempészek. Vágjunk neki az országnak!

Kairó után Lima a világ második legnagyobb olyan városa, amely sivatagra épült: érzem is ezt jócskán, mert a levegő fülledt és poros, néha úgy érzem magam, mint-ha sárga ködben járnék. A helyzetet csak néha javítja a tenger felől fújó szél. Ennek ellenére a belváros vonzó, elsősorban a spanyol hódítás korának udvarházai, palotái, templomai miatt. A legtöbb turista Miraflorest, Li-ma tengerparti üdülőhelyét és szórakoztató központját keresi fel.

Ha pedig kifulladunk a sok látnivalótól és megéhezünk, nem kell sokáig keresgélni. Nemcsak olcsó, de nagyszerű családi kifőzdék között válogathatunk, akár a nyílt utcán megízlelve például a marhahúsos kukoricalevest, a sült pacalt és a sült szívet, a citromlében marinált halat, a cevichét. És mindezt az inkák ősi italával, a sötétbordó színű kukoricasörrel, azaz a chichával öblíthetjük le. Ha pedig estére még úgy érezzük, nem volt elég a májromboló kalandból, megkóstolhatjuk a híres perui szőlőpálinkát, a piscót is: a hatás garantáltan nem marad el. (Megfázás ellen forró teával is ajánlotta nekem a piacon egy asszony: jelentem, bevált!)

Lima és a Plaza Mayor után a legjobb, ha felkere-sünk egy olyan utazási irodát, amely megbízható, és megszervezi azt, hogy láthassuk, ami nélkül kár volna elhagyni Perut. A megbízhatóság azért fontos, mert az utazással vigyázni kell. A taxióra ritka, szinte mindig meg kell alkudni az árért. Autót jobb, ha szállodában kérünk, mert a perui taxisok jó részének semmiféle engedélye, de még jogosítványa sincs, a saját szakállára taxizik, s ha úgy adódik, még ki is rabolhat.

Nem sokkal jobbak a kisbuszok sem, amelyekről csak úgy lógnak az utasok, az út-irányt spanyolul kiabálja egy ember, és aki nem odavalósi, annak esélye sincs rájönni, hogy a jármű merre tart. Ezeket és a nagyobb buszokat is kirabolják néha. A bevett módszer szerint az egyik fegyveres a sofőrt tartja sakkban, míg a másik végigmegy a sorok között, és begyűjti, amit lehet. Ezért aztán ékszert, drága órát ne viseljünk, legyen némi sol a zsebünkben, amit odaadhatunk ilyenkor, de a többit nagyon dugjuk el a ruhánkban, ha már nem tudtuk a szálloda széfjében hagyni.