Utazó

2012.03.21. 09:22

Kis-lengyelországi kaland

Krakkó és a Wawel, Zakopane és a Tátra, Wieliczka, Bochnia, a sóbányák bizonyára sokak számára ismerősen hangzó helyek, hiszen Lengyelország legdélibb része, a hozzánk viszonylag közel található Malopolska - Kis-Lengyelország - nevezetességei. A régió azonban még számos egyéb izgalmat kínál.

Osváth Sarolta

Kezdjük Krakkóval, amely - közhelyszámba megy ugyan, de igaz - a lengyel kultúra bölcsője. Talán ma már kevesen tudják, hogy az egykori fővárosban koronázták a legtöbb lengyel uralkodót. Krakkó műemléki városközpontja a Wawellel együtt a világörökség része. A főtér Európa három legnagyobb középkori terének egyike, méreteit (200x200 méter) 1257-ben határozták meg. Amit feltétlenül meg kell itt néznie a turistának, az a gyönyörű gótikus Mária-templom, felbecsülhetetlen értékű, ötszárnyú, faragott oltárral, a román kori Szent Adalbert kistemplom, a Posztócsarnok, a Városház-torony és a lengyelek által váteszként tisztelt költő, Adam Miczkiewicz szobra.

Aztán irány a Wawel, amely a Visztula partján emelkedő domb tetején áll. Ne legyen illúziónk, az egykori lengyel uralkodók székhelyének és a katedrálisnak, a világi és egyházi emlékekkel teli gyűjteménynek a megtekintésére nem elég egy futó látogatás! Jobban járunk, ha programunkban hosszabb időt szánunk rá, akkor talán nem marad hiányérzetünk.


 
Ha elfáradtunk a városnézésben, ellátogathatunk az alig tizenöt kilométerre lévő Wieliczkába, amely szintén a világörökség része. (Egyébként a Malopolska régió Lengyelország tizenhat világörökségi listán szereplő objektuma közül nyolcat mondhat magáénak.) A sóbánya több mint 300 kilométer hosszú járatai és kamrái 300 méter mélységbe hatolnak a hegy gyomrába, a turisták számára egy 3,5 kilométeres útszakasz járható be, elképesztő szépségű látnivalókkal. A Wessel-tónál rehabilitációs központ működik a föld alatt, 135 méter mélyen, allergiás és légúti betegségben szenvedők számára. Talán még izgalmasabb élményeket kínál a bochniai sóbánya, amely kicsit távolabb, 40 kilométerre fekszik Krakkótól. A turistaúton 1,5 2 óra alatt járhatjuk végig a csodálatos látnivalók sorát, a geológiai útvonal a "bevállalósabb", kondícióban felkészültebb látogatóknak való.


 
És akkor még nem szóltunk Zakopanéról, a lengyel Tátra ékszerdobozáról. A városka őrzi kulturális és építészeti hagyományait. A jellegzetes faházak sajátos hangulatot teremtenek, él és virágzik a gurál folklór, a juhsajtokra alapozott gasztronómia. Ha szerencsénk van, a közeli Kasprowy Wierch (1985 méter) még húsvétkor is síelhető, s ha nem, akkor fantasztikus szépségű hegyi kiránduló útvonalakon túrázhatunk a Tátra Nemzeti Parkban. A Koscielisko völgyében régi pásztorkunyhókat, barlangokat csodálhatunk meg, majd kanyargós erdei utakon eljutunk a Morskie Okohoz (Tengerszem), ahonnét akár a Tátra legmagasabb csúcsának meghódítására vállalkozhatunk (Rysy: 2499 méter).


 
S ha még mindig nincs elegünk a kalandokból, igazi vízi túrán vehetünk részt. Áprilistól indulnak és októberig tartanak a Dunajeci tutajos túrák. A Pieniny-hegységet áttörő folyón leereszkedhetünk Sromowce Katyból Szczawnicáig. A tutajozás két-három órás, a folyó állapotától függően. A Dunajec ezen a szakaszon hatszor változtat irányt, akár ötszáz méteres sziklák között kanyarog. Számunkra azért is érdekes ez a program, mert az útvonal nem kevés magyar emléket érint.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!