utazzunk belföldön!

2018.09.02. 08:00

Madarak és bivalyok – Irány a Kis-Balaton

Közel van, bármelyik évszakban bejárható néhány óra alatt is, és minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást nyújt. Kell ennél több? Irány a Kis-Balaton!

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsanna/Napló

A Balaton nyugati részén elhelyezkedő csodálatos környezet jelentős része védettséget élvez, természeti és kulturális értékekben egyaránt gazdag, érdemes felkeresni, akár évente többször is. Látnivaló akad bőven a nemzeti park és környéke területén. A park csak kísérővel látogatható, de érdemes megszervezni egy kiruccanást, az élővilág számtalan fajával találkozunk. Azonban ha hirtelen döntés után vágunk neki, menjünk a Kányavári szigetre, nézzük meg a Kis-Balaton bemutatóházat Zalaváron. Ott van a Cirill és Metód emlékoszlop, az Árpád kori templom. A Zala-folyó mocsaras, jelentősen ingadozik a vízszintje. A folyó torkolatvidékén a nádvilágban ritka növényeket láthatunk, a madárvilág kócsagokkal, gémekkel, kárókatonákkal kápráztatja el a látogatókat. A több, mint 150 négyzetkilométernyi terület hazánk egyik legkülönlegesebb tája. Egészen a 19. századig egységbe tartozott a Kis-Balaton tava a Balatonnal. Tulajdonképpen a mai tó egyfajta nyúlványa volt. A vízfelület komoly szerepet játszott abban, hogy a Zala-folyó lassan lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A 19. században azonban jelentős változások következtek be a térségben, amelyek a Kis-Balaton vízzel borított területeinek csökkenéséhez vezettek. A 20. századtól a környék gazdálkodói is művelésre alkalmas területeket igyekeztek elhódítani a mocsárvilágtól lecsapolásokkal és mesterséges csatornák kialakításával, ami tovább csökkentette a vizes élőhelyek arányát.

Fotó: Tóth B. Zsuzsanna/Napló

A Kis-Balaton vízében számos gerinctelen érzi jól magát. A szemfüles látogatók sok más mellett különféle bogarakat, csigákat, piócákat, szitakötőket láthatnak. Védett halfajaink közül tömegesen megfordul itt a lápi póc és a réti csík, gazdag a nyurgaponty állomány. A kétéltű faunát képviseli a pettyes gőte és a dunai tarajosgőte mellett szinte valamennyi hazai békafajunk. Nem ritka a vízisikló, a kockás sikló, napfürdőznek mocsári teknősök. A madárvilág egyik legismertebb szereplői ugyancsak megfigyelhetőek. A gémfélék, a nagy kócsag, a nála kisebb termetű kis kócsag, a szürke gém és a bronzos árnyalatú vörös gém, az impozáns megjelenésű üstökösgém és a népi nevén vakvarjúként emlegetett bakcsó is. A víz felett sirályok, csérek és szerkők cikáznak. Ragadozómadaraink közül a nádasban költő barna rétihéja és a hatalmas termetű, hallal táplálkozó rétisas említhető. Emlősállataink közül leginkább a kiválóan úszó vidra figyelhető meg, jelentős állománya él a Kis-Balatonon. A hermelin télen fehér bundába öltözik, csak farka vége fekete. Az erdőkben nyusztot, a nádasokban aranysakált találunk, az északi pocok legnagyobb hazai állománya él itt. A gazdag hínárnövényzet, a hatalmas kiterjedésű nádasok, gyékényesek és sásosok, mocsár- és láperdők mellett mocsárrétek, kaszálórétek, valamint bokorfüzesek, fűz-nyár ligetek, égeresek és tölgyesek fordulnak elő.

Fotó: Tóth B. Zsuzsanna/Napló

A Kis-Balaton fokozottan védett területe csak a Nemzeti Park Igazgatóság által biztosított szakvezetővel, ökoturisztikai programjaik keretében látogatható. Azon vendégek számára, akik szakvezetést nem igényelnek, lehetőségük van a Kányavári-sziget, a kápolnapusztai Bivalyrezervátum és a vörsi tájház meglátogatására. Utóbbi Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordájának látványát kínálja. Remek piknikezőhely egyben, de interaktív kiállítás és mesélő sétaút is várja a vendégeket.A rezervátum a hazánkban őshonosnak számító bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik. Egyben a faj bemutatásának népszerű központja.

A Kis-Balaton olyan jelentős élővilággal, növényzettel, hal- és főleg madárvilággal rendelkezik, hogy a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, főként a vízimadarak élőhelyéről született Ramsari egyezmény hatálya alatt áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!