Utazó

2012.08.26. 10:46

Madridban mindig kék az ég

Madrid - A spanyol főváros sokáig nem szerepelt a magyar utazók érdeklődésének középpontjában. Mellőzése pedig érdemtelen, hiszen évezredes történelem, gazdag képzőművészeti örökség és meglepően kellemes, könynyen bejárható város fogadja az idegent.

Piros Christa

Az útikönyvek rendre azt hangsúlyozzák, hogy az ország mértani közepén fekvő főváros nem a történelem évszázadai során alakult ki, hanem királyi rendeletre született. Ám ez nem egészen igaz: 1561-ben, amikor II. Fülöp Toledóból 71 km-rel keletebbre tetette át székhelyét, Madrid már 10 ezer lakosú, több mint ötszáz éves mezőváros volt, melyet egy arab emír alapított. Igaz, a fényes Toledóhoz képest még évszázadokkal később is parányi volt, nem számított „igazi” városnak. Erről neve is tanúskodik: még ma is villának (azaz nagy falunak), és nem ciudadnak (városnak) hívják.

 

 

Jelentősége azonban rohamosan nőtt: miután királyi székhellyé vált, három évszázadon át akkora világbirodalom fővárosának mondhatta magát, „ahol soha nem ment le a Nap” (V. Károly, a német-római császárrá koronázott spanyol uralkodó jellemezte így a spanyol gyarmatbirodalmat).

 

 

Ma „csupán” Spanyolország fővárosa, ám az egykori gyarmatokról igen sok dél-amerikai, sőt indián bevándorló is színesíti a madridi utcaképet. Lakosainak száma 3,5 millió. Elő- és bolygóvárosai nincsenek, hiszen a fennsíkon szabadon terjeszkedhet a város. Jellemzők a széles sugárutak, ám a belváros őrzi a középkori utcaszerkezetet: keskeny, emberléptékű utcák, terek és házak teszik barátságossá Madrid központját. Angolos hangulatú pubok, tipikus spanyol bodegák, borozgatni-csipegetni invitáló tapabárok, párizsi hangulatú bisztrók csalogatják beülésre a ráérőket. A keskeny, hosszú, dombra futó utcák és kandeláberekkel szegélyezett lépcsősorok a francia fővárost juttatják eszünkbe. Igaz, a spanyolok ezt épp fordítva mondanák: Párizsban járva Madridban érzik magukat.

 

 

A belváros központja a Puerta del Sol, a Nap kapuja, mely elé még a tér szót sem teszik ki. Nevét onnan kapta, hogy a 13. században egy keletre néző kapu állt rajta, amelynek íve alatt a felkelő napot lehetett megpillantani. És ez akkoriban nagy szó volt, hiszen a kora középkorban a szűk utcákból egyáltalán nem látszott az égitest. A furcsa, körcikk alakú térről ma 10 út indul a szélrózsa minden irányába. Ide fut be a legtöbb busz, itt keresztezi egymást három metróvonal, itt rakták le a 0-s kilométerkövet. A tér sohasem nyugszik: ez Madrid örökké nyüzsgő, lüktető szíve.

 

 

Egészen más hangulatot sugároz a csak nevében főtér, a Plaza Mayor. Építésekor, 1494-ben még a városkapun kívül helyezkedett el ez a hatalmas, négyszögletes piactér. Jelentősége ötven évvel később nőtt meg, amikor kereskedelmi központtá vált. Az árkádok alatt vándorkereskedők árulták a posztót, selymet és a fűszereket, majd a hentesek és iparosok is itt nyitottak boltot. A tér mai, gyönyörű palotákkal körülvett, teljesen zárt formája a 17. század elején alakult ki. A paloták legszebbike a freskókkal díszített Pékek háza, melyet a turisták többsége mint városházát fényképezi le. Erkélyeiről egykoron a király és családja szemlélte az eseményeket. Itt tartották az eretnekégetéseket, a nyilvános kivégzéseket, a bikaviadalokat és a lovagi tornákat, a szentté avatásokat és a népünnepélyeket. Ez volt az ország legnagyobb színpada és nézőtere több tízezer nézővel. Ma békés és nyugodt a tér, csak szabadtéri koncertek alkalmával telik meg. A hűs árkádok alatti apró boltok, de a több száz éves kiskocsmák állandóan zsúfoltak.

 

 

Madrid a széles sugárutak és a szökőkutak városa is. A nyáron nem ritka 40 fokos hőséget fasorok, parkok, és rengeteg kút próbálja enyhíteni. A spanyolok azonban igazából nem itt pihenik ki a fáradalmakat, hanem otthon hódolnak az egész mediterrán térségben szokásos sziesztának. Egytől 5-ig kihaltak az utcák, bezárnak az üzletek és piacok, becsukódnak a zsalugáterek. Az élet este 7 után kezdődik: ilyenkor elegánsan felöltözött idős hölgyek és urak kezdik meg egészségügyi sétájukat, a fiatalok a játéktermeket, az üzletközpontokat szállják meg. Lassacskán megtelnek az éttermek, kávéházak teraszai is, és ki sem ürülnek hajnalig, hiszen a vacsoraidő csak tíz után kezdődik. És ugyan ki gondolna lefekvésre egy ilyen izgalmas, mindig másféle arcát mutató, lüktető nagyvárosban?

 

 


 

 

Kóstolja meg a tapát!

 

 

Spanyol találmány a tapabár, ahol a bor és a hozzá kínált borkorcsolya, azaz tapa azonos fontosságú. A tapák között tortilla (burgonyás omlett), pizzaszelet, majonézes saláta, hideg sós tortácska, halfalatok szerepelnek. Áruk a mennyiséghez képest igen drága, akár 8 euró is lehet.

 

 

Érdemes a központtól távolabbi kisvendéglőket, a bodegákat felkeresni (a Puerta del Soltól nyugati irányba), ahol ízletes helyi fogásokat kaphatunk – eléggé drágán. A legolcsóbbak a kínai vendéglők, ahol 6,50 euróért a magyarországinál sokkal finomabb, négyfogásos menüt adnak.

 

 

Fontos: az ebédidő általában 1-től 5-ig tart, vacsorát 8 és 9 óra előtt sehol sem kapunk!

 

 


 

 

Egynapos kirándulások Madridból

 

 

Toledo

 

 

• Az egykori császári székhelyre a mór, a keresztény és a zsidó kultúra is rányomta bélyegét. Fél évszázadon át egy világbirodalom fővárosa volt, ma pedig emlékeiből él.

 

 

• Távolság: 71 km – a buszok óránként indulnak Madridból a Mendez Alvaro állomásról.

 

 

Segovia

 

 

• Római kori vízvezeték, egy monumentális erődítmény, az Alcazar, impozáns székesegyház és számtalan templom: ez Segovia. A város – csak úgy, mint Toledo – a világörökség része.

• Távolság: 87 km – a buszok a Paseo de la Florida állomásról indulnak.

El Escorial

• A félsziget egyik leghíresebb építményét II. Fülöp rendeletére emelték, aki ebben az erődítmény jellegű palotaegyüttesben lakott élete végéig.

• Távolság: 50 km – a vonatok az Atocha pályaudvarról indulnak.

 

• Távolság: 87 km – a buszok a Paseo de la Florida állomásról indulnak.

El Escorial

• A félsziget egyik leghíresebb építményét II. Fülöp rendeletére emelték, aki ebben az erődítmény jellegű palotaegyüttesben lakott élete végéig.

• Távolság: 50 km – a vonatok az Atocha pályaudvarról indulnak.

 

El Escorial

• A félsziget egyik leghíresebb építményét II. Fülöp rendeletére emelték, aki ebben az erődítmény jellegű palotaegyüttesben lakott élete végéig.

• Távolság: 50 km – a vonatok az Atocha pályaudvarról indulnak.

 

• A félsziget egyik leghíresebb építményét II. Fülöp rendeletére emelték, aki ebben az erődítmény jellegű palotaegyüttesben lakott élete végéig.

• Távolság: 50 km – a vonatok az Atocha pályaudvarról indulnak.

 

• Távolság: 50 km – a vonatok az Atocha pályaudvarról indulnak.

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!