Mesés főtér, ódon házak

Télvíz idején legalább három útibeszámolót elolvastam, amelyben hazai honfitársak Dél-Morvaországban tett kirándulásukról számoltak be. Mindannyian ámulattal írtak Telc városáról. Mások a Csehországban lebonyolított  komplett  körút legszebb állomásaként számoltak be róla, pedig  a varázslatos fővárost, Prágát is érintette a turné. A fentebb említettek után nem csoda, ha az utazási irodák a világ legszebb főtereként említik Telc  történelmi belvárosát. Az  információk birtokában gondoltam:  nagyot nem hibázhatok,  amikor néhány héttel ezelőtt egyik cimborámmal autóba ültem. 

A távolság nem nagy, Budapesttől négyszáz kilométerre található - Brnótól 90 km-re-, tehát nem túl megerőltető,  egynapos kirándulást jelent. Reggel hétkor indultunk, s az autópályáknak hála, tíz óra után már le is parkoltunk a belváros mellett. Az idő elbánt velünk, az eső ugyan nem esett, de rendkívül erős szél fogadott bennünket, a világhálón a településről látható fotókról csak a gyönyörű épületek köszöntek vissza, az ódon házak, paloták között bolyongó látogatók nem. Ember alig bóklászott az utcákon. 

A kicsi, mégis impozáns belvárosban néhány percnyi séta után úgy döntöttünk, betérünk egy kávézóba. A söriváshoz még korán volt, két forró kakaót rendeltünk - egy euróba, azaz 250 forintnak megfelelő cseh koronába került egy csészényi -, s a kályha mellé helyezkedve melegedtünk. Mellettünk egy családi rendezvény kezdett kibontakozni, a família legkisebb tagja hosszasan bámulta a falon elhelyezett, múlt század végi hatalmas festménymásolatot, amely a korabeli Telcet mutatja be. A virágoktól roskadozó ablakokat, a vendégre váró konflisokat, a cilinderes urakat  és a kosztümös hölgyeket, akik ráérősen fürdőznek a tavaszi napsütésben. Nos, ebből nekünk semmi nem jutott.

Mégsem szomorkodtunk, ugyanis a főtér valóban mesés. A város a Morva-Dyje folyó forrásvidékén, a tengerszint felett négyszáz méterrel fekszik, a 800 méter magas, erdő borította hegyek között. A közvetlen környéke  enyhén dombos, mezőgazdasági művelésre tökéletesen alkalmas terület. Telc - illetve németesen Teltsch - Csehország egyik, ha nem a legszebb városa. A 16. századból származó főtér álomszép lábasházait folyamatos árkádsor köti össze. Az embernek olyan érzése van, mintha megelevedne a középkor, utoljára Bruges-ben éreztem ilyen. Igaz, pusztán a látvány tekintetében, a szintén gyönyörű belga város kapcsán az árak mások. A szállásért, az étkezésért legalább a négyszeresét elkérik mint a csehek, nem beszélve az időtényezőről, ugyanis a távolság is négyszeres. 

Valaha lápvidék terült el itt, a város alapítói azonban a 12. század elején a mocsarak lecsapolásába kezdtek, s ezt néhány év alatt sikeresen meg is valósították. A 14. század elején Telc a szabad királyi városok közé került, az óvárosban ma is megtalálhatóak a késő gótikus városkapuk, s az ezen időszakból származó ódon polgárházak. Az 1530-as tűzvész pokoli kínokat okozott az itt élők lelkében, s  hatalmas károkat az épületekben. Miután felocsúdtak a helyiek, a vezetők döntése nyomán  egységes terv szerint, reneszánsz stílusban építették újjá városukat.
Annak aki a keleti városkapun át érkezik - mint mi is -, s elhalad a román stílusú, kápolnás torony mellett, hirtelen olyan érzése támad, mintha álomvilágba cseppent volna, s fél évezredet visszalépett az időben. Korábban sok kosztümös filmet vettek fel  itt, mostanában  valamivel ritkábban bukkannak fel  forgatócsoportok. Honfitársaink is dolgoztak itt, a Mikszáth Kálmán nagyszerű regényéből, a Fekete városból készült nagy sikerű történelmi  film - Zsurzs Éva alkotása - jelentős részét is itt vették fel 1971-ben, valamint az eredeti helyszínen, Lőcsén.

De maradva Telcnél: Belvárosát két, festői vonalú halastó övezi, a teljes várost pedig még két külső tó fogja közre, a városmag két külön alapított részből, Ó-Telcből és Új-Telcből áll össze. A már említett tűzvész azonban eltüntette a középkorban még szembetűnő  különbséget.  A déli óvárost a 12. században alapították, s vették körül erős falakkal, az újabb részt pedig a 13. végén hozták létre a vár körül. A városnak két kapuja van, az elnevezésekkel anno  nem bíbelődtek hosszasan az illetékesek: a  főtértől délre a Nagy kapu, a vár közelében pedig a Kis kapu. A hozzájuk vezető utcák fokozatosan keskenyednek, a látogatónak olyan érzése támad, mintha  sikátorokban bandukolna. 

A tűzvész előtt jobbára faházak álltak itt, a későbbiekben húzták fel - 1499 és 1550 között - a reneszánsz épületeket.  A hosszasan elnyúló, trapéz alakú főteret ötven-nyolc lábasház övezi. Szinte mindegyik egyemeletes, az utcafront felől három ablakkal rendelkező házikó, pompás, festett oromzattal.    
A tér déli részét két barokk díszkút - az egyiket Herkules szobra díszíti - uralja, ezek veszik közre a barokk Mária-oszlopot. Az északnyugati sarokban, a várkastély mellett találjuk a magas toronysisakkal rendelkező  Szent Jakab-plébániatemplomot, amely a 15. században épült gótikus stílusban. A vár eredetileg királyi tulajdon volt, tipikus ví-zivár. Aztán a Hradec főúri család birtokolta a 14-16. században, majd az eredetileg gótikus épületegyüttes reneszánsz várkastéllyá alakították. Később több tulajdonossal rendelkezett, mai formáját az olasz Maio da Vomio olasz építőmesternek köszönheti.