Ódon utcák, paloták

A rajkai határtól kis túlzással néhány perc alatt elérhető. A monumentális erőd uralja a környéket, elhomályosítva  a szocialista korszak szürke, városszéli  panelrengetegét.

A környéken már a kőkorszakban éltek emberek, a neolit időszakban vadászok és földművesek telepedtek le itt, később, a Kr. előtti első évszázadban kelta törzsek tűntek fel, a település a Dunának köszönhetően már akkor is forgalmi központként funkcionált. A folytatásban a rómaiak felügyelték a Várhegyet, a nagy birodalom bukása után avarok érkeztek, aztán a frankok, majd szlávok és bajor telepesek. A vár mindig komoly katonai erődítménynek számított, a magyar honfoglalás után pedig jelentősége tovább nőtt, az ország nyugati kapuit őrizte. Az Árpádok itt hozták létre az első várispánságok egyikét.

Az 1200-as években német telepesek, leginkább bajorok érkeztek, ennek is köszönhető, meg persze Bécs közelségének, hogy a német nyelv volt a domináns. Úgy tartják, Pozsony ma is háromnyelvű főváros, a szlovák mellett a már említett német és a magyar is jelentős. Királyunk, III. Endre 1291-ben nyilvánította szabad királyi várossá, Mátyás király 1467-ben itt alapította Közép-Európa első egyetemét, a Pozsonyi Akadémiát. Buda eleste után, 1541-től a magyar királyokat koronázták, továbbá 1848-ig a magyar országgyűléseket is itt tartották.

A várat Mária Terézia építtette át, viszonylag sok időt töltött itt, ezen felbuzdulva több főpap, nemes, gazdag polgár emelt palotát az óvárosban. 1776-ban nyitotta kapuit a német színház, négy esztendővel később Ráth Mátyás kiadta az első magyar nyelvű újságot, Pozsony e tekintetben Pest-Buda előtt járt. A későbbiekben Pest és Buda vette át a vezető szerepet, bár az első felelős magyar minisztérium itt alakult meg 1848. április 7-én a Prímás-palotában, de az 1848-as szabadságharcban már nem volt jelentős szerepe, Bécs rendkívüli közelsége miatt. A forradalom leverése után Haynau dirigált a városban. Bár Ausztria is ragaszkodott hozzá, magának követelte, az első világháború zárása után a frissen létrejövő Csehszlovákia egyik legfontosabb városa lett, a szlovák rész fővárosa, a keleti blokk összeomlása óta pedig a Szlovák Köztársaság fővárosa.

Vasárnap délelőtt lévén nem okoz különösebb gondot a parkolás, a vár mellett a város másik szimbóluma, a Mihály-kaputól nem messze fekvő evangélikus nagytemplomnál parkolunk. 1774-ben kezdték építeni a németek számára, a magyar és a szlovák hívőknek a közelben emeltek kistemplomot. Az imént már említett, hófehérre meszelt, mégis rendkívül elegáns, erőt és eleganciát sugárzó kaput a Michalská ulicában  találjuk, nevét Szent Mihályról kapta, ez az egyetlen megmaradt óvárosi kapu, anno a városbástya jelentős őrtornya volt. Magassága 51 méter, bár a stílusok keverednek, mégis egységesnek hat: alépítménye gótikus, felső része reneszánsz, bronzkupolája barokk.

Az utcán lefelé, a Szent Márton-székesegyház felé haladva elegáns paloták mellett sétálgatunk, az utca ékkövének az Egyetemi Könyvtár számít, amit a magyar királyi kincstári kamara székhelyéül tervezett a bécsi építész, G. B. Martinelli 1753-ban, az élet azonban felülírta az elképzeléseket, a 19. század első felében itt ülésezett, s hozott lényegi határozatokat a pozsonyi magyar diéta, az országgyűlés. A szemközti épület előtt kialakított vendéglátó-ipari egységben ülünk le, egyszerű ételt és gyöngyöző, szlovák barna sört fogyasztunk. Az árak a magyar nagyvárosokban megszokottnak  felelnek meg, nagyságrendekkel kedvezőbbek, mint kicsivel nyugatabbra, a sógoroknál.

A pihenő után a Prímás-palotához indulunk, amit Batthyány József  építtetett 1778-tól 1781-ig, a francia klasszicizmus stílusában. A díszteremben írták alá 1805-ben a pozsonyi békét, itt tartotta ülését az utolsó rendi magyar országgyűlés, 1848 telén Görgey Artúr tábornok itt rendezte be főhadiszállását, fél évvel később Haynau költözött be, s ezen falak között írta alá az aradi vértanúk, a magyar szabadságharc főtisztjeinek halálos ítéletét.

A várhoz sétálunk, a háromemeletes, szabályos négyszög alakú épületegyüttes a város koronája, amelynek utolsó, jelentős átépítése Mária Teréziához kapcsolódik, 1761-ből. Később papnevelde működött itt, majd katonai központ. Néhány felelőtlen baka 1811-ben  nagy tüzet gyújtott az egyik kályhában, a viharos szélben a lángok villámgyorsan terjedtek, szinte az egész vár az enyészeté lett. Egyetlen, épen maradt része a második világháború zárásáig változatlan formában, kaszárnyaként funkcionált. Az utóbbi évtizedekben felújították, ismét régi fényében tündököl.

Néhány perces gyalogút - lefelé könnyebb - után érkezünk a Szent Márton-székesegyházhoz, azaz a dómhoz. A gótikus, háromhajós bazilika munkálatait az 1300-as évek elején kezdték. Tornyát őrtoronyként is használták. Két évszázadon át építették, közben reneszánsz elemeket is kapott. Neogótikus tornya 85 méter magas, tetején az aranyozott korona súlya három mázsa. Nem véletlenül került a sisakra: 1563 és 1830 között itt koronázták a magyar királyokat, királynékat. A kriptában talált örök nyugalmat sok érsek, püspök és gróf között Pázmány Péter is.