Utazó

2007.07.10. 14:24

Országpark Kapolcson

Július elsején nyitotta kapuit a hazánkban páratlan turista attrakcó, a kapolcsi Országpark, ahol hazánk nagyvárosainak nevezetes építészeti értékeit láthatjuk viszont maketteken, valamint a geológiai és növénytani jellegzetességeket is bemutatja a park.

Kiss Nikolett

A kapolcsi Malompark Rendezvényközpont és étterem már jól ismert a környéken, valamint a közelből és távolról érkező turisták körében. Most azonban igazi szenzációval, országos szinten is egyedül álló programmal rukkolnak elő a házigazdák. Egy fél hektáros területen alakították ki a Magyarország alakú parkot, amelyet a sétautakon bejárva, vagy a pihenőhelyeken szemlélődve csodálhat meg a látogató, legyen az akár iskolai csoport, akár baráti társaság, vagy család. A minden nap nyitva tartó park látogatója séta közben megismerkedhet legjelentősebb földrajzi és geológiai értékeinkkel. 

A Balaton, a Duna és Tisza mellett nagyobb hegységeink, a Mecsek, a Bakony, az Északi-középhegység, a Budai-hegység mása is látható több méter magasságú méretekben, valamint az azok legjellemzőbb természeti értékeit, geológiai képződményeit bemutató kőminták is hozzájárulnak a velük kapcsolatos ismeretek elmélyítéséhez. Az egyes vidékeken honos növényzet is helyet kapott az Országparkban, ahol azonban az épületek makettjei vonzzák leginkább a tekintetet. 

A veszprémi Viadukt, a zalaegerszegi Zsinagóga, a székesfehérvári Országalma, a pécsi Dzsámi, a tihanyi Apátság, a győri Városháza, a Parlament, a szegedi Dóm mellett, a békéscsabai Jókai színháztól elsétálhatunk a Kékes csúcsához, vagy a soproni Tűztoronyhoz, hogy csak néhányat említsünk a látnivalók közül. 

Az Országpark területére remek kilátás nyílik a mellette levő szabadtéri színpad nézőteréről. A színpadon egyébként a Művészetek Völgye fesztivál legrangosabb jazz estjeinek szereplőit láthatjuk évről évre, így idén is. Amellett a szervezők tervei szerint az idei nyártól alkalmanként hazánk kultúráját bemutató művészeti csoportok is fellépnek az Országpark nyújtotta látnivalókhoz kapcsolódóan. Ez történt a megynyitón is, ahol a völgy hat településének civil csoportjai, néptáncegyüttesei, kórusai mutatkoztak be egy színvonalas program keretében. 

A Malompart Rendezvényközpont ugyanis két színpaddal, összesen ezerötszáz férőhelyes nézőtérrel, az Országparkhoz kapcsolódóan étlapján pedig hazánk tájjellegű ételeit kínáló étteremmel, rendezvénysátorral és játszótérrel várja a vendégeket egész évben. Az esténként kivilágítva bejárható Országpark kapujánál a tapolcai múzeum gyűjteményét képező malomipari emlékeket is láthatjuk egy szabad téri kiállítás keretében.

Az Eger-patak partján egy közel kétszáz éves, mára felújított és étteremként funkcionáló vízimalom épülete körül létesült rendezvényközpont fennállása három éve alatt 75 ezer látogatót fogadott. Idei újdonsága, hogy az Országpark a Malompark területével együtt akár a Balaton-felvidéki Nemzeti Park északi kapuja is lehetne, amelynek látogatása igazi élményt nyújt minden korosztálynak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!