°
°
°

Passió és cseppkövek

Magyarpolány, a Bakony lábainál elterülő, Ajkától alig tíz kilométernyire fekvő kistelepülés a Hosszú-hegy és a Kálvária-hegy közötti völgyben bújik meg, festői környezetben. Leginkább egy skanzenre emlékeztet a főként kálváriájáról és bakonyi parasztházairól, valamint gyönyörű természeti adottságairól híres település.

Legrégebbi említése 1171-ből származik, majd aztán a török kor háborúi következtében elnéptelenedett. Az újjá-építés után, 1750 körül német telepesek is érkeztek, kettős falu alakult ki: Német- és Magyarpolány. A településeket csak egy szekérút választotta el egymástól, de két bíró igazgatott. A ma is álló házak nagy része a hatvanas években épült, aztán a városba való költözés is megállt, sőt, megfordult, hiszen a közlekedési viszonyok javulása elérhetőbbé tette, közelebb hozta a munkát adó várost, Ajkát.  A ma ezerkétszáz lakosú településen élők nagy része sváb nemzetiségű. A lakosság mezőgazdasággal, a szomszédos Hosszú-hegyen pedig borászattal foglalkozik, őrizve a szőlészeti hagyományokat is.

A meleg mikroklímának köszönhetően a hegyoldalakban jó zamatú borokat adó szőlő terem, ezt pedig a városból ide járó szőlészek, borászok is élvezhetik. A magyarpolányiak a turizmusra építenek, hiszen egyházi és népi művészeti emlékekben gazdag a falu. A település felé haladva már messziről látszik a kálváriadomb a stációkkal és a templommal. A késő barokk kálvária 1780 körül épült, 1855-ben újították fel. 

1993 óta minden évben itt, a Kálvária-hegy természetes színterében rendezik meg a messze földön híres és országosan is egyedülálló pünkösdi Polányi Passiót. A Krisztus szenvedésének és feltámadásának történetét felelevenítő színdarab előadása igazi kuriózum. Néhány éve már a helybeliek adják elő a történetet, az erre az alkalomra összeálló társulatból csupán egyetlen tag profi színész. A misztériumjátékot, a magyarpolányi lakosság, gyerekek, felnőttek, idősek, fiatalok saját produkcióját nemzetközi érdeklődés is kíséri. 

A falu 1999 óta tagja az Europassió Egyesületnek, 2001-ben helyet adott az az évi Europassió-találkozónak is a pünkösdi fesztivál keretein belül. A nagyszabású rendezvény a szórakozásra, művelődésre vágyó vendégeken túl a népi hagyományokat, kézműves kultúrát is szolgálja. A passió előadásait képzőművészeti és zenei, táncos programok is kísérik.

A kálvária azonban az év egészében sok érdeklődőt vonz, az öt, sátortetős stációban életnagyságú, festett faszobrok állnak, amelyek a Fájdalmas rózsafüzér öt titkát jelenítik meg. A dombra 153 lépcső vezet fel, de megéri a fáradságot. A feljárónál a Fájdalmas szűz 1901-ben emelt kőszobra áll. Ott látható az a kereszt, amelyet a század elején Amerikába vándorló 107 polányi adományából emeltek, s ezért nevezik amerikai keresztnek. Az egyébként szabadon látogatható kis kálváriadombon láthatjuk a Fájdalmas szűz kápolnáját, amelyet 1910-ben épített Weber zirci kőműves neogót stílusban. 

Páratlan a látvány, amely elénk tárul a dombról, a falu régies településszerkezetét őrző képe a környékbeli he-gyekkel és a tájjal. A domboldalban álló, barokk stílusú, római katolikus templom mellett a csaknem száz bakonyi parasztház is a falu legszebb látnivalói közé tartozik. A bakonyi népi építészetre jellemző, boltozatos tornácú, mellvédes, oszlopos hosszú kőépületek csaknem fele helyi védettséget is élvez, jó néhány műemlék a Petőfi utcában található, őrizve az egykori utcaképet. A látvány megkapó, nem véletlen, hogy a falukép és a műemlékek megőrzéséért, ápolásáért 1993-ban megkaphatta az Europa Nostra-díjat a település, 1990 óta a nemzeti örökség része a terület. 

Aki szívesen időzne hosszabban is Magyarpolányban, panzióban szállhat meg, de kulcsos házat is talál. Egy bakonyi parasztházban 12 főre alkalmas szálláshelyet alakítottak ki. A helytörténeti emlékekkel berendezett házak-ban megtekinthetőek a kézművesek munkaeszközei, a népi öltözködés és a mindennapi élet tárgyai.
Az alkotni vágyók pedig egész évben próbára tehetik ügyességüket és kreativitásukat a Veszprém Megyei Népművészeti Alkotó- és Tájházban, ahol műemléki környezetben, jól felszerelt műhelyekben lehet korongozni, égetni, kovácsolni, faragni, rajzolni. A pajtaszínház a kultúra egyéb területeinek elérhetőségéről gondoskodik, nyaranta benépesül az alkotóház és környéke. A faluban élénk a kulturális élet, számos rendezvényen is részt vehetünk, a település és civil szervezetei őrzik a néphagyományokat. 

A tiszta levegőjű és nyugodt, csendes településről több jelzett turistaútvonal is indul, ezeket különféle színű túrabakancsokkal jelölik. Ma pedig már egy hirtelen ötlettől vezérelve akár kerékpárral is útnak indulhatunk, hiszen a drótszamarak helyben kölcsönözhetőek. A bakonyi hegyvidék bükkerdei, tölgyesei, cseresei, a növény- és állatvilág sok természetkedvelőt vonz, a környékbeli erdők kellemes sétákra csábítanak. A közelben található a Csurgó-kúti mésztufabarlang. A három méter hosszú, öt méter széles és két méter magas barlangban ma is fejlődő cseppköveket is láthat a turista. Attól nem messze újabbat, egy forrásbarlangot találhatunk.  

A Magyarpolány környéki klíma kedvez az asztmatikus betegségekben szenvedőknek is, de az egészséges turisták is visszavágynak a vendégszerető, látnivalókban bővelkedő településre. 


nem sok esélyt adtak ellenfelüknek
Horváth Gábor
Kiütéses sikert arattak a fürediek
Sérültek / 22 perce
A közönség közé hajtott egy kocsi a fogathajtó versenyen
Megbokrosodtak a lovak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KAPCSÁNDY ENDRE 81 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken 12.30-kor lesz a pápai Kálvária temetőben református gyászszertartás szerint. A gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PSZOTA ISTVÁNNÉ Sz: Németh Márta életének 76. évében örökre megpihent. Utolsó útjára szűk családi körben kísérjük. Gyászoló szerettei
„ A búcsúszó mit nem mondtál ki elmaradt. Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz.” CZALTIK PÁLNÉ Szül.: Sáfár Margit Fájó szívvel emlékezünk a hozzád tartozók 20 év elteltével is.
"A szeretet örök" Soha el nem múló szeretettel emlékezem bátyám, HEGEDŰS FERENC (Csopak-Balatonfüred) halálának 20. évfordulóján. Szerető húgod Marika és családja Csopak
Örök szeretettel emlékezünk NAGY SÁNDOR halálának 25. évfordulóján Drága Papi nagyon hiányzol ! Szeretteid
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy GÁL ÁRPÁD 79 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2019. augusztus 23-án 11 órakor kísérjük a veszprémi Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik CZIBOR OTTÓT utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. Külön köszönjük a Dégi Temetkezési Kft. munkáját és segítőkészségét. Gyászoló család
"Szomorúan szól egy kis falu harangja, ezt egy szerető férj s édesapa már nem hallhatja. Türelmesen várt az úr hívó szavára s most belépett ő is az örök hazába." Isten akaratát elfogadva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PICHNER FERENC 65 éves korában visszatért teremtőjéhez. Utolsó útjára 2019. 08. 19-én 17.00 órakor kísérjük a nemesvámosi temetőben a katolikus egyház szertartása szerint. Az érte bemutatott szentmise 2019. 08. 19-én 16.30 órakor lesz a nemesvámosi Szent Máté katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármily módon osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad." /1 Ján. 4:16/ Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, Nagymamánk DR. VARGA FERENCNÉ szül. Kiss Réka Csilla a Pápai Református Nőszövetség egykori elnöke 2019. augusztus 2-án életének 75. évében türelemmel viselt hosszú betegség után megtért Teremtőjéhez. Búcsúztatására 2019. augusztus 24-én, 11 órakor a pápai Alsóvárosi temető ravatalozójában kerül sor. Emléke szívünkben él! Gyászoló szerettei
Fájó szívvel emlékezünk ILLÉS IMRÉNÉ Szül.: Vekker Teréz halálának 15. évfordulóján. Szerető családja Padragkút
"Álmodjuk, hogy visszatérsz, és úgy, mint rég velünk élsz. De hazug az álom, bármily szép, Nem jössz vissza már, Hiányod kimondhatatlanul fáj." Emlékezünk Dr. SZAKÁCS GÁBORNÉ (Vili óvónéni) halálának ötödik évfordulóján. Szerettei
"Nem az a fájdalom, Mitől könnyes a szem, Hanem amit a szívünkben hordunk, némán, csendesen." Fájó szívvel emlékezünk ifj. CSIZMADIA JÓZSEF KÁROLY volt ajkai lakos tragikus halálának 3. évfordulóján. Szerető szüleid, nővéred és családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak álmok árnyak, évek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik imserték és szerették, hogy KALAMÁR LAJOS életének 76. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Felejthetetlen halottunkat szűk baráti és családi körben helyezzük végső nyugalomra. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, Ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." (Juhász Gyula) Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal telt szívvel tudatjuk, hogy szeretett Mamánk BALOG LAJOSNÉ szül. Csillag Ilona 2019. augusztus 9-én életének 99. évében elhunyt. Drága Szerettünket 2019. augusztus 16-án 14.30-kor kísérjük utolsó földi útjára a pápai Alsóvárosi Temetőben. Emléke szívünkben örökké él!
Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik BÖRÖCZ BÉLÁNÉ egyházaskeszői lakost utolsó útjára elkísérték és gyászunkban együttérzéssel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGYEDI LÁSZLÓ életének 62. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán 9 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS GÁBORNÉ szül. Biki Klára életének 80. évében elhunyt. Hamvait augusztus 16-án, a 16.30-kor kezdődő gyászmise után, 17 órakor helyezzük végső nyugalomra a nemesvámosi temetőben. Gyászoló család
"Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt, Tárd ki kapudat nyugodni vágyó lelke előtt." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk HERBERT JÓZSEFNÉ szül. Mics Teréz 95 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára augusztus 16-án, a 15.15-kor kezdődő gyászmise után, 16 órakor kísérjük a magyarpolányi temetőben. Kérjük, hogy a virágokra szánt összeget a ravatalnál kihelyezett templom perselybe ajánlják fel a magyarpolányi templom javára. Gyászoló család
„Te aki elmentél, mindig velünk leszel, mert a mi szívünkben soha el nem veszel. Álmainkban jössz, mi boldog könnyek közt ébredünk, mert tudjuk, hogy te itt vagy és leszel velünk.” Fájó szívvel emlékezünk SOMOGYI SÁNDORNÉ szül. Sörös Éva halálának 15. évfordulójára. Szerető családja
" Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még." Szeretettel emlékezünk KOVÁCS LÁSZLÓNÉ 10. és KOVÁCS LÁSZLÓ 25. halálának évfordulóján. Gyászoló család
villanyoszlopnak csapódott egy autó / 34 perce
Halálos baleset történt a 82-es főúton
Kovács Erika
Boldogasszony tiszteletére / 1 órája
Soltész Miklós: míg nyugaton a templomokat eladják, nálunk újak épülnek
kimagasló művészeti munkájáért / 1 órája
Csokonai-díjat vett át az ösküi Forrás Népdalkör és Citeraegyüttes
Jákói Bernadett
baleset pápán / 1 órája
Ivott, beült a kocsiba és nekiment a tujáknak egy adászteveli férfi
Áremelés felé tart a tejpiac / 2 órája
Nem fenékig tejfel egy tejipari kistermelő gazdasága
Laskovics Márió
augusztus 20. / 2 órája
Megyénk jeles személyiségeit tüntették ki az állami ünnepen
Balla Emőke