Zöld oázis a szomszédban

2021.02.21. 11:00

Szlovénia leghíresebb tava kihagyhatatlan úti cél

Páratlan szépségével, festői környezetével évente turisták tízezreit hívogatja a Bledi-tó, mely partján sétával, várlátogatással, a csodás kilátásban való gyönyörködéssel kapcsolódhatunk ki, türkizkék árnyalatú víztükre pedig csónakázást, strandolást, szigeti kápolnát kínál.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Szlovénia második legnagyobb természetes tava a Veszprémtől mintegy 400 kilométerre fekvő, körülbelül öt-hatórás autóúttal elérhető Bled városában, a Júliai-Alpokban, a Triglavi Nemzeti Parkban, hegyekkel és erdővel körülvéve, festői környezetében található. A 2,1 kilométer hosszú és 1,4 kilométer széles, 145 hektár területű, glaciális és tektonikus eredetű Bledi-tavat gleccserek formálták, és morénák, azaz a gleccserek vagy mozgó jégtakaró által szállított, lerakott kőzettörmelékek veszik körül. Na és természetesen turisták tízezrei, hiszen rendkívül híres és népszerű idegenforgalmi célpont.

A Bledi-tó közepén aprócska sziget, azon pedig katolikus kápolna található Fotó: Laskovics Márió/Napló

A hat kilométeres tópartot körbejárhatjuk gyalog, rollerrel, lovaskocsival, vagy akár kerékpárt bérelhetünk, ha távolabbra, például a hat kilométerre található, Radovna folyó menti Vintgar-szurdokhoz is kirándulnánk. Bledben vendéglátóhelyekből nincs hiány, nyugodtan beiktathatunk pár megállót útközben. Mindenképpen kóstoljuk meg a híres bledi krémest, mely 1953 óta szerepel a Hotel Park kínálatában, de ma már bármelyik kávézóban, étteremben, sőt fagyizóban is kapható, olyan népszerű lett a turisták körében. A magyarországi cukrászdákból jól ismert krémeshez képest a szlovén sütemény kevésbé édes. Titka, hogy adalékanyagoktól mentesen készül sok vanília, tojás és tejszín felhasználásával. A kalóriákat aztán többféle módon mozoghatjuk le.

A várból nemcsak a tóra, de az Alpok hegyvonulataira is kilátás nyílik Fotó: Laskovics Márió/Napló

Érdemes felkeresni a bledi várat. A meredek sziklára épült középkori kastély ma múzeumként működik, kiépített parkolóval. A vár teraszáról, 130 méter magasságból nemcsak a tóra nyílik páratlan panoráma, hanem a Júliai-Alpok és a Karavankák hegycsúcsai is látszanak. A túrafáradalmakat csobbanással is kipihenhetjük a vár alatti belépős strandon. A várhegy lábánál elterülő völgyben idén új kortárs művészeti múzeum épül, a túlparton bobpálya üzemel.

A türkizkék árnyalatú víztükrön helyi pletna bárkák siklanak. A háttérben a bledi vár Fotó: Laskovics Márió/Napló

A tó közepén van egy aprócska sziget, amit kizárólag csónakkal, a helyi pletna nevezetű, napellenzővel rendelkező fabárkával lehet megközelíteni. A Bledi-szigeten a 17. században barokk stílusban épült Nagyboldogasszony búcsújáró templom magasodik 52 méteres tornyával, gyönyörű freskóival, kiszolgáló épületeivel.

A tó közepi sziget a Nagyboldogasszony-kápolnával pletnáról fotózva Fotó: Laskovics Márió/Napló

Az imahelyen lehetőség nyílik a hívek számára, hogy Szűz Máriához fohászkodva, égi közbenjárását kérve kívánságuk teljesüléséhez, megkondítsák a templomharangot. A legenda szerint, ha valaki háromszor megrántja a harang kötelét, annak nagy szerencséje lesz. A toronyba 99 fokból álló lépcsősoron mehetünk fel, és ezt sem érdemes kihagyni, mert körbetekinthetünk a tavon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!