Történelmi hangulat övezi az Adria hatodik legnagyobb szigetét

A dél-dalmáciai sziget a hazai utazók körében nem számít felkapottnak, ennek talán a Magyarországtól való 900 kilométeres távolság az egyik oka, de az is közrejátszhat, hogy kevésbé van benne a köztudatban. Korčulán már a kőkorszakban megtelepedett az ember, az ókorban a görögök létesítettek kolóniákat, majd több száz éven keresztül tartozott a sziget a Római Birodalomhoz. A számunkra legérdekesebb időszak a 12. század vége és a 15. század eleje közötti, ekkor ugyanis többször is a Magyar Királysághoz tartozott a terület.

Ezután a sziget története nagyban hasonlít az Adriai-­tenger keleti partvidékének históriájához: Korčula a 15. század elejétől mintegy négyszáz éven át a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott egészen Bonaparte Napóleon színre lépéséig, majd előbb a Habsburg Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia, az első világháború után a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, a második világégés után Jugoszlávia, s végül 1991-től Horvátország része lett.

Korčula legszebb települése az északkeleti csücskében fekvő és a szigettel azonos nevű Korčula község, amelynek különleges hangulatát nemcsak gyönyörű óvárosa, hanem a Pelješac-félsziget adta kulissza biztosítja. A szigetet és a félszigetet egy-két kilométer széles tengersáv választja el egymástól, a Pelješac-félsziget legmagasabb pontja, a közel ezerméteres Sveti Ilija csúcsa épp Korčula várossal szemben magasodik.

A korčulai óvárost – amely egy kis félszigeten terül el – a 14. században épített vastag kőfalak és bástyák övezik, amelyek egykor hatékony védelmet nyújtottak a támadókkal szemben. A régi városmag – amely felülnézetből halszálkamintázatra emlékeztet – számos jelentős műemléket rejt, többségük 1500 körül épült. Ezek közé tartozik az óváros bejáratánál található Nagy Revelin-torony, és a központ legmagasabb pontján épült Szent Márk-székesegyház. A templom főoltárképét Jacopo Tintoretto festette 1550-ben, a bazilika harangtornyából kiváló panoráma nyílik a városra és a Pelješac-csatornára.

Az óvárosba érdemes többször visszatérni, és a jellegzetes, kőből épült házak ódon falai között elterülő szűk utcákat ajánlott más és más útvonalakon bejárni, mert a figyelmes szemlélő mindig valami újat vehet észre, legyen szó egy stukkóról, egy szép velencei reneszánsz ablakról vagy egy bábkorlátos lépcsőről.

A város felfedezése után érdemes időt szánni a sziget többi részére is. Korčula óvárosához fogható műemlékekkel ugyan nem találkozhatunk, de több kedves hangulatú, aprócska halászfaluba – például Račišćébe – is látogatást tehetünk.

A városokban kisebb betonos strandok találhatók, ezek helyett érdemesebb felkeresni a sziget számos gyönyörű öbleinek egyikét, amelyekben általában ugyan kevés szolgáltatást találunk – kivétel talán a legnépszerűbb Pupnatska Lukát –, viszont ezekben szinte érintetlen a természet, és egyáltalán nem túlzsúfoltak. A jellemzően kavicsos, köves öblökben kristálytiszta a tenger, aki pedig inkább a homokos partokat kedveli, a sziget „fővárosától” néhány kilométerre fekvő Lumbardában ilyet is talál.

A szigeten jó minőségű főút vezet végig a nyugati végén található Vela Lukába, amelyet kompjárat köt össze Split városával, valamint Lastovo és Hvar szigetekkel. A szigeten való autózás nemcsak a Korčula területének mintegy hatvan százalékát borító erdők és bozót látványa – a Mediterráneumban megszokott növények mellett fenyvesek, és trópusi vidéken őshonos fajok is láthatók – miatt hangulatos, hanem mert több pontról szép panoráma nyílik a környező szigetekre: dél felé Mljet, északi irányban Hvar szigete felé.