Trieszt – a szobrok, kapualjak, terek és a tenger városa

Ha leülünk egy padra, az olvasgató D’Annunzio szobra mellé, és felpillantunk a könyvünkből, megmutatja magát egy homlokzat, amely előtt egyébként elhaladnánk, csak úgy, magunk elé nézve. És ha megállunk egy pillanatra James Joyce szobra mellett egy hídon, a pillantásunk befogja a múltat és az eltűnő jelent. És persze ott van az Olasz Egység tere, a legnagyobb azok közül, melyek a tengerre futnak ki, és maga a tenger, amely a várostól néhány kilométernyire festői környezetben fürödhető.

Lassan már úgy járnak ide élelmiszert vásárolni a magyarok, mint annak idején Burgenlandba, ami érthető, ha az árakat és a sokkoló minőségi kínálatot nézzük. Otthon is érezhetjük magunkat, hiszen itt találkozik a monarchia a dél géniuszával, ami lépten-nyomon feltűnik épületekben, ételekben és italokban. Aztán, ha kellőképpen betöltekeztünk és kiköltekeztünk mint egy igazi turista, jöhet a szemlélődés, az önátadás a soha vissza nem térő pillanatoknak, a napi húszezer lépésnyi séta.