Uzsa

2015.10.15. 18:02

Segítenünk kell az időseket

Uzsa - Köszönettel tartozunk valamennyiüknek, hogy a jelent, amelyben ma élünk, megteremtették számunkra.

Tóth B. Zsuzsa

Ezekkel a szavakkal üdvözölte az ünnepelteket csütörtökön az Idősek Világnapja alkalmából Rig Lajos országgyűlési képviselő a kultúrházban. Beszédében méltányolta az összetartásukat és azt kérte tőlük, hogy tapasztalataikat eztán is adják át a fiatalabbaknak, hogy ők is megoszthassák gyermekeikkel. A Tapolca és Környéke Kistérségi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete által szervezett ünnepségen Tapolcáról, Uzsáról, Lesenceistvándról, Gyulakesziből és Hegymagasról százhúsz tagot köszönthettek. Az egyesület vezetője, Kismihók Hajnalka szerint ma az idősek egyik legfontosabb feladata a család, a gyerekek, az unokák mindennapi életét segíteni. Erre egyre nagyobb szükség van, de remélhetőleg szeretetet, támogatást, vigaszt kapnak érte cserébe.

Kismihók Hajnalka köszöntötte 80. születésnapján Ring Mártát is

- Az itt levők között is sokan vannak, akik küzdelmekkel teli életet tudhatnak maguk mögött. De tették a dolgukat és ezzel az ifjabb nemzedék jelenét építették fel, jövőjét alapozták meg. Hálát azonban sosem vártak – mondta Kismihók Hajnalka és személyesen is köszöntötte születésnapján az uzsai 80 éves Süle Istvánnét és Zavaczky Lajosnét, a lesenceistvándi 80 éves Söjtöri Imrénét és 85 esztendős Gutmayer Gergelynét, valamint a tapolcai 80 éves Ring Mártát és Tölvári Imrénét. A Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke, Demeter Ferenc köszöntőjében hangsúlyozta az ünnep és a támogatók munkájának fontosságát.

Négy település 120 idős lakosa ünnepelt együtt az uzsai kultúrházban csütörtökön
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Ilyenkor van alkalom megköszönni a segítséget az önkormányzatoknak és mindenkinek, akik tesznek a nyugdíjasokért. A szeretetünkkel a pillérei vagyunk mi a generációk közti hídnak, amelyet eztán is biztosítanunk kell az előrejutáshoz – mondta. Demeter Ferenc köszöntötte a névnapjukat ünneplő Terézeket, köztük a klubért tevékenykedő Polgár Lászlónét. Szántói Imre, Uzsa polgármestere az idősek tiszteletére kérte a fiatalokat, és arra, hogy a magányos idős családtagokat, ismerősöket keressék fel, beszélgessenek velük, segítsék őket. Csaba Dezső tiszteletbeli elnök úgy fogalmazott, hogy az idősek jól végezve feladatukat gyerekeiknek egy élhető világot adtak át. Most arra kell figyelniük, hogy a fiatalok hogyan fejlesztik tovább, amit kaptak, illetve hogy megtartsák barátaikat. Horváth József saját verseit szavalta, Füstös Mária Romhányi soraival csalt mosolyt az arcokra a Tördemic Táncegyüttes és a lesenceistvándi nyugdíjasok műsora előtt. Az ünnep tombola sorsolással, vacsorával zárult zeneszó mellett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!