Városlőd

2016.11.25. 20:55

Rengetegen vettek részt a Kulturwettbewerben

Városlőd - Közel ötszáz gyermek versenyzett a megyei német Ki mit tud?-on, volt tánckar, kórus, de tangóharmónikázó kislány is.

Piltman-Horváth Barbara

Bár eleinte bizonytalanul közeledtünk a városlődi művelődési házhoz, de ahogy közelebb értünk, már láttuk, jó helyen járunk. Sváb népviseletes és ünneplő ruhás kislányok és kisfiúk, szülők és kísérőtanárok sorakoztak már az épület előtt, vagy éppen szálltak ki az autókból, lépcsőztek le a buszról.

Bent is hasonló tömeg várt minket, az éppen színpadra készülő kórus még egy utolsó próbát tartott beéneklés gyanánt, és már akkor izgatottan tördelték kezüket az iskolások.

Összesen 23 iskola, 69 felkészítőtanára és 478 gyermeke készült az immár 21. alkalomal megrendezett megyei német Ki mit tud?-on, azaz Kulturwettbewerben.

A Városlődi Iskolai Tánccsoport lendületesen ropta a táncot, a fiúk pörgették a lányokat  Fotó: Nagy Lajos

Igaz, a fellépők versenyeztek egymással, mégis inkább egy örömteli gálára hasonlított a rendezvény, a résztvevők csendben hallgatták az előadásokat, megtisztelve a másik felkészülését. Na jó, a kórusok dalai alatt egy-két dúdolászást is lehetett hallani a hátsó sorból, főként az idősebbek felől, akiknek arcán látszott, hogy büszkék a fiatalokra, hogy továbbviszik a sváb hagyományokat.

A legtöbb fellépőn látszott a lámpaláz, volt, aki finom mosollyal nyugtázta az elrontott szöveget vagy lépést, de a legaranyosabb számomra az a nagyvázsonyi kislány volt, akinél majdnem nagyobb volt az ölében tartott tangóharmonika. Takács Gréta Elizabet ugyanis egy pillanatra sem adta fel, ha félrenyúlt a dal közben, addig kereste a hangot, míg rá nem bólintott magának, hogy igen, ez lesz
a megfelelő és játszotta tovább a darabot. Mi ez, ha nem profizmus?

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!