2006.06.29. 22:00
Változó fõutca
<b>Némileg módosult a város fõutcájának közlekedési rendje</b>
A Deák Ferenc utcában ugyanis a korábbi parkolósávot úgynevezett fésûsparkolóvá alakították, és az ehhez szükséges helyet a közlekedésre fenntartott szakaszból választották le. A nyilvános illemhelynél lévõ helyi járati megállót pedig áthelyezték az alig harminc méterre lévõ OTP bank elé, hiszen így a közlekedõ jármûvek számára csak két sáv maradt a korábbi buszvárónál. A közlekedéstechnikai változásról Ács János polgármester elmondta, hogy az már összefügg a belvárossal kapcsolatos hosszú távú átalakítási tervekkel. - Úgy gondolom, hogy a most kialakított fésûsparkoló a kiszélesített útszakasz miatt sokkal biztonságosabb parkolást biztosít több jármû számára, mint a korábbi variáció. Ugyanakkor a fõteret szeretnénk hosszabb távra is megszépíteni, átrendezni. Például tervezzük a nyilvános illemhely áthelyezését, hiszen ennek a mûködtetése költséges és esztétikai szempontból sem igazán szerencsés. Ha erre megtaláljuk a megfelelõ megoldást, akkor ott egy szép teret kapunk cserébe, amit reményeim szerint a lakosság és az idelátogatók örömére ízlésesen ki tudunk alakítani.A belvárosi átalakítás után valóban tér lesz majda tapolcai Fõ tér