Várpalota

2007.03.21. 03:27

Eredményesek az ifjú judósok

Miskolc (tz) - A Havasi Judo Klub két versenyzője eredményesen szerepelt a múlt hétvégi felnőtt országos versenyen.

Kiss Nikolett

Az egyetemi sportcsarnokban rendezett bajnokságon a révfülöpi Oláh Mónika harmadik lett, a monostorapáti Horváth Zsófia pedig ötödik. A felnőttek csúcsversenyén erős mezőnyben küzdöttek a lányok, komoly megmérettetésben volt részük. Annál is inkább, hiszen Zsófi még junior korú, Móni pedig első éves felnőtt, csak most szokják a felnőttmezőnyt.

Közben a klub fiatalabb tagjai újjászerveződnek, pluszlehetőségeket is kapnak, például hétvégi budapesti edzőtáborozások is várnak rájuk, miközben jelenleg Tapolcán és Balatonfüreden edzenek. A versenyszezon most zajlik, az első körzeti rangsorversenyen Tatán szépen szerepeltek. A többi korosztály is készül a versenyekre, a diákok például a szombathelyi körzeti rangsorra, ahonnan majd az első három helyezett mehet tovább az országos bajnokságra. Ezen a megmérettetéssorozaton legutóbb is jól szerepeltek, sok első és második helyet szereztek. Az ifik most erősítenek, a felnőttek számára pedig lezárult az év, felkészítő edzőtáborba mennek, aztán olimpiai kvalifikációs versenyeken bizonyíthatnak a legjobbak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!