Várpalota

2007.03.23. 03:28

Időben készülnek a szezonra

Révfülöp (tb) - Már elkezdődött a kulturális felkészülés is az idegenforgalmi szezonra a Balaton-parti településen.

Kiss Nikolett

Az elmúlt képviselő-tes- tületi ülésen elfogadták Pál Lászlóné művelődésszervező erről szóló előterjesztését. Eszerint a civil szervezetek, partnerek ötleteit és javaslatait is figyelembe vették, bár csak néhány érkezett az önkormányzathoz. Az idei évi rendezvények vázát a korábbi évek hagyományos programjai adják. A már megszokott és színvonalas rendezvényeket eztán is megtartják, de a lehetőségekhez mérten tovább erősítik, mert azok nem- csak a helyiek kikapcsolódását szolgálják, hanem a vendégek számára is vonzóvá teszik az egyébként is népszerű községet. Az önkormányzat tervezett programjai között szerepel a május elsejei majális, az Aranyhíd barátság fesztivál, a Villa Filip-napok július végi eseménysora. Közben a Tóparti Galériában kiállítások várják a vendégeket, de előtte még a Húsvétolót és az elszármazottak találkozóját rendezik.

A gyerekeket vízparti játszóház és naptárlapozgató is várja majd. A felnőttek ré- szére közéleti beszélgetéseket tartanak, de működnek a különféle klubok, mint például a kézimunka-, az életmódklub. Tánciskolát és nyelvtanfolyamokat is szervezhetnek, lehet színház jellegű szórakozta- tás, év végén pedig András- napi párválasztó, adventi készülődés, falu és nyugdíjas karácsony.

Kistérségi összefogással készülnek a majálisra, a szomszédolóra, az amatőr csoportok szerepeltetésére. Amennyiben lehetőség lesz rá, történelmi játékokat rendezhetnek a romoknál, megnyílhat a festők utcája, mint felnőtt szabadtéri rajzverseny, fakanalat forgathatnak a sztárok, és települési kvíz- versenyt, valamint családi napot is tarthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!