Várpalota

2014.01.13. 13:15

Szebb város a közös céljuk

Várpalota fejlesztési lehetőségeiről is hallhattak a megjelentek a Városszépítő és -védő Egyesület közelmúltban rendezett évértékelő vacsoráján.

Szabó Péter Dániel

Az önkormányzat képviseletében Huszárné Bacsárdi Valéria, a Humán erőforrás bizottság míg Kádár István, a Gazdasági bizottság munkájáról adott részletes tájékoztatást. A 2013-as esztendő értékelésekor Petrovics László elnök elmondta, sikerrel lebonyolították az egyesület hagyományos rendezvényeit, a Virágos városért mozgalomhoz ezúttal is sokan csatlakoztak, így is szépítve lakókörnyezetüket.

A civil szervezet továbbra is jó kapcsolatot ápol a megye városszépítő egyesületeivel, több közös programon is részt vettek az elmúlt egy esztendőben.

Petrovics László hangsúlyozta, a város örömteli közterületi szépítése mellett lehetőség szerint érdemes volna fejlesztéseket megvalósítani például a művelődési központban vagy az eredeti funkciójától eltérően működő Nagy Gyula Galériában. Huszárné Bacsárdi Valéria válaszában elmondta, sok függ attól milyen lehetőségei lesznek a városnak a 2014-ben induló uniós pályázati ciklusban.

A jó hangulatú esten ott volt Bándi László, a Veszprém Megyei Honismereti Szövetség elnöke elismerő oklevelet nyújtott át Móri Sándornak, aki sokat tett az alsóvárosi temetőben idén felavatott, a II. világháborús emlékmű létrejöttéért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!