Várpalota

2014.02.03. 12:55

Hangulatos tollfosztás

Várpalota - A hagyományőrzés jegyében idén is közös tollfosztásra hívta és várta a városrészben élőket és az Inotai Tagiskola diákjait az Inotai Közösségi Ház Nyugdíjas Klub.

Szabó Péter Dániel

A nyugdíjas klub a házigazda intézménnyel együtt idén is megszervezte hagyományőrző tollfosztását. - Immár tíz esztendeje megrendezett programunk alapvető célja, hogy a gyerekek a gyakorlatban tapasztalják meg az általunk elmondottakat, a népi hagyományokat. Lássák, hogy miből és hogyan készül például a tollpárna. Inotán ugyanis komoly tradíciója van a tollfosztásnak, egyfajta közösségi események voltak ezek. Szinte minden udvarban voltak libák és kacsák, a Várpalotához való csatlakozás után is hosszú évekig megmaradt ez a szokás. Nemcsak a felnőttek végezték a munkát, a gyerekek is úgymond be voltak fogva ilyenkor - mondja Kiss Julianna, a 22 fős létszámmal működő nyugdíjas klub vezetője.

Fiatalok és idősebbek együtt dolgoztak az inotai tollfosztáson (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A jó hangulatú rendezvényen, ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is ott voltak az Inotai Tagiskola diákjai. Az oktatási intézményben működő néphagyomány csoport tagjai amellett, hogy aktívan részt vettek a munkában, még kulturális produkciókkal, különböző dalokkal és versekkel szórakoztatták a megjelenteket. A munka után pedig jöhetett a szórakozás, a nyugdíjas klub tagjai és résztvevők által készített finom sütemények és üdítő várta a kisdiákokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!