Várpalota

2014.07.25. 12:51

Két helyszínen emlékeztek az 1994-es tragédia áldozataira

Várpalota – Az 1994-ben az aknavető balesetben elhunyt Kránitz Antal posztumusz őrnagyra és társaira emlékeztek a tragédia 20. évfordulóján katonák és civilek pénteken a Kossuth-laktanyában és a csörlőházi lőtéren.

Szabó Péter Dániel

Az MH Bakony Harckiképző Központ és a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja által szervezett hagyományos megemlékezés reggel ezúttal is a Kossuth-laktanyában indult. A posztumusz őrnagy tiszteletére emelt, a végzetes balesetet okozó aknavetőt is magában foglaló emlékmű előtt Vokla János alezredes, az alakulat parancsnoka mondott beszédet. – A húsz évvel ezelőtti tragédiában négyen vesztették életüket a Várpalota melletti lőtéren a bajai 108. Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár lövészetén. Az egyik 120 milliméteres aknavetővel végrehajtott tüzelés során történt csőrobbanás áldozataként. A detonáció következtében az aknavető három bajai kezelője - Pleszkán Károly őrmester, Tordai Tibor honvéd, Papp László honvéd -, valamint a Központi Gyakorló- és Lőtérparancsnokság állományába tartozó Kránitz Antal életét vesztette. Kollégánk, barátunk mintegy száz méterre állt a robbanástól, de egy repesz olyan súlyos nyaki sérülést okozott, hogy a kórházban nem tudták megmenteni az életét. A detonációban további hét katona szenvedett sebesülést – idézte fel a történteket Vokla János központparancsnok, aki hozzátette, Kránitz Antal tragédiája is bizonyítja, hogy a katonai szolgálat sok veszéllyel járó küldetés.

 

Ezt követően a megjelent katonai és civil szervezetek képviselői, valamint a Kránitz család tagjai a laktanyában és a baleset helyszínén, a csörlőházi lőtéren emelt posztamensnél is lerótták tiszteletüket. Utóbbi helyszínen Dobszai József alezredes, a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja emlékezett Kránitz Antalra, míg Horváth Sándor nyugállományú tüzér alezredes a tragédia pillanatait idézte fel, 20 évvel ezelőtt ugyanis jelen volt a lőtéren a robbanáskor. Ezt követően a Tésre vezető út mellett, vitéz Csörgey Károly emlékoszlopánál zárult a megemlékezések sora. Az 1928-ban elhunyt tábornok tiszteletére emelt obeliszknél több katonai és civil szervezet, valamint a várpalotai önkormányzat is elhelyezte koszorúját.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!