Várpalota

2014.09.05. 16:46

Kitüntetéseket adtak át a Várpalotai Napok nyitányán

Zenés felvonulás után kulturális bemutatók és koncertek várták pénteken a 29. Várpalotai Napok látogatóit. A városi kitüntetéseket is most adták át.

Szabó Péter Dániel

A Várpalotai Bányász Fúvószenekar által vezetett menetzenés felvonulást követően a Thury-vár mögötti szabadtéri színpadon pénteken kora este Talabér Márta polgármester köszöntötte a városlakókat, egyben a ciklus végén értékelte is az önkormányzat elmúlt négy esztendejének munkáját.

A Várpalota Bányász Fúvószenekar vezette a hagyományos menetzenés felvonulást a belvárosban (Fotó: Szabó Péter Dániel)

– Egyenes gerinccel állhatok önök előtt. Várpalota az elmúlt négy évben visszaszerezte a biztonságát, az önrendelkezését és a jövőképét. Az állam segítségével rendeztük adósságainkat, befejeztük a Tési-domb, illetve a Thury-vár felújítását, megszépült több iskolánk, óvodánk és közintézményünk. A sport területére mintegy 150 millió forint érkezett. Megújult a sportcsarnok, műfüves futballpályát adtunk át, s októbertől saját tulajdonú jégpályát üzemeltetünk. Terveink továbbra is nagyívűek, intézkedéseink pedig bátrak lesznek, de ahogyan eddig, úgy a jövőben is csak addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér – hangsúlyozta a polgármester, aki ezt követően a színpadon átnyújtotta a városi elismeréseket a kitüntetetteknek.

Várpalota városért érdemérmet vehetett át Talabér Márta polgármestertől dr. Széles Margit belgyógyász főorvos (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Várpalota városért érdemérmet vehetett át dr. Széles Margit belgyógyász főorvos, s díszpolgári címet kapott Poór Gyula, valamint idősebb Varga Károly. A Thuri-díj kitüntetést Vancsek Ferencnek, Wersanszky Eduardnak, s Bakó Józsefnek ítélte oda az önkormányzat. Utóbbi, a Loncsosi Baráti Kör elnöke a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt, emlékének egyperces néma felállással adóztak a megjelentek. Az Eötvös Pál-nívódíjat Hardi János, a Mezei István-nívódíjat Varsányi Józsefné, a Rutsek Pál-nívódíjat Farkas Hajnalka kapta. A Köz szolgálatáért érdemérmet Zékány József rendőr őrnagynak és posztumusz Lacó Zoltán mentőtisztnek ítélték oda, a Heidrich Péter-díjat Magasmarti Marcell kapta, míg a város képviselő-testületének emlékérmét Hettlinger Andreának és Poór Évának adta át Talabér Márta, aki a Várpalotai Vérvédők szurkolói közösségnek oklevelet ás tárgyjutalmat is átnyújtott.

A folytatásban kihirdették a Vriágos városért pályázat idei eredményeit, majd helyi kulturális csoportok adtak  műsort a színpadon. Az esti programban fellép a By The Way, Janicsák Veca és Molnár Ferenc Caramel, s a hagyományos tűzijáték után élő koncertet ad a Vad Fruttik zenekar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!