Várpalota

2014.11.10. 16:55

Hánypótló bányászattörténet

Várpalota - Bányászemlékeket is felidéztek a megjelentek a Zsil völgye a XX. század elején című könyv bemutatóján, amelyet a közelmúltban tartottak a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban.

Szabó Péter Dániel

Az András József, Wersánszki Eduárd és Mircea Baron által jegyzett kötet ismertetésére sokan kíváncsiak voltak, hiszen a bányászat a Zsil völgyében éppúgy rengeteget hozzátett a térség és Petrozsény fejlődéséhez, ahogy történt az Várpalotán is az elmúlt közel másfél évszázadban.

Wersánszki Eduárd és Budai László könyvtárvezető az előadáson (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Elhangzott, a kötet alapját a miskolci egyetemről kapott mintegy 1200 oldalas irat jelentette, amelynek révén részletesen megismerhetik az olvasók a térség bányászatát. Wersánszki Eduárd hozzátette, nagy eredmény, hogy kétnyelvű a kötet, sokat kellett tenni azért, hogy a román mellett magyarul is megjelenhessen a hiánypótló kiadvány. A szerzőket követően dr. Buzási István bányamérnök is méltatta a könyvet, s felidézte Várpalota és Petrozsény bányászat révén létrejött kapcsolódási pontjait. Einreinhof Attila, a Rákóczi Telepi Baráti Kör elnöke személyes élményeiről szólt, Hermann György pedig egy alapos történelmi visszatekintés után a könyv helyi vonatkozásairól beszélt,

A könyvbemutató zárásaként Talabér Márta polgármester és a várost 2006-ig vezető Leszkovszki Tibor Petrozsény és Várpalota kapcsolatának erősítéséért Thuri-díjat adott át Wersánszki Eduárdnak.

Ezek is érdekelhetik