2014.12.22. 19:00
Adventi hangulatban
Várpalota - Az adventi programsorozat zárásaként vasárnap Wolf Kati énekesnő adott ingyenes koncertet a Thury-várban.
A karácsonyt megelőző időszakban négy hétvégén át két helyszínen programok sora várta a városlakókat. Advent utolsó vasárnapján a Thury-várban Lukátsné Orovicz Piroska református lelkész a gyülekezet fiataljainak társaságában mondta el ünnepi gondolatait. Kiemelte, ugyan a mai világ arra ösztökéli az embert, hogy mindenből a nagyobbat válassza, ám az adventi időszak lehetőséget ad a kisebb dolgok, a hétköznapi csodák megtapasztalására is.
Wolf Kati énekelt a várban
Fotó: Szabó Péter Dániel
A negyedik adventi gyertya meggyújtását követően az ismert énekesnő, Wolf Kati adott műsort a várban. A karácsonyi dalokat és közismert slágereket felvonultató koncerten az est főszereplője több ízben a közönség körében énekelt, közvetlenségével elvarázsolta a nézőket.
Az elmúlt szombaton az Inotai Közösségi Házban is országosan ismert előadó lépett színpadra. Talabér Márta polgármester köszöntőjét követően a Csillag születik televíziós tehetségkutató műsorban feltűnt Tabáni István adott koncertet zenekarával a megjelenteknek.