Várpalota

2014.12.23. 18:25

Loncsosi koccintás

Várpalota – Közel 100 liter forralt bor fogyott kedden este a Loncsosi Baráti kör hagyományos, karácsonyi koccintásán.

Szabó Péter Dániel

Immár hatéves hagyomány a Várpalota Loncsos városrészében működő civil szervezetnél, hogy minden esztendő végén, közvetlenül a karácsony előtt jó hangulatú évzáró mulatságra hívják és várják a település lakóit. Így volt ez idén is. A Muskotály és a Pipacs utcák által határolt területen, a loncsosi emlékműnél már délután nagy volt a sürgés-forgás, két méretes üstben készült a jófajta forralt bor. – Mivel idén a megszokottnál rosszabb volt a szőlőtermés, ezért nem csak a baráti kör tagjainak saját borából főzzük a melegítő italt, hanem Szentantalfáról is hoztunk némi olaszrizlinget. Így tudunk összesen mintegy 100 liternyi forralt bort készíteni, ami az elmúlt években mindig el is fogyott – mondta el lapunk kérdésére Vaczula István házigazda, a Loncsosi Baráti Kör elnöke.

Ahogy minden évben szokás, idén is kulturális műsor tette még inkább meghitté az évzáró rendezvényt. Az összegyűlt közel 100 vendég előtt a Kutenicsné Izer Viktória vezényletével a Bán Aladár Általános Iskola kórusa adott hangulatos ünnepi műsort. Előadásukban a klasszikus karácsonyi dalok mellett az alkalomhoz illő slágerek is helyet kaptak.

Vaczula István házigazda kínálja forralt borral Merséné Zergi Orsolyát és Einreinhof Attilát (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Ezt követően Szöllősi János olvasta fel a városrész önkormányzati képviselőjének, az elfoglaltságai miatt távol lévő dr. Szalai Mariannának karácsonyi jókívánságait, majd a szomszédos asztalosműhelynél folytatódott a koccintás. A gyermekek meleg teát és szaloncukrot kaptak a Mikulástól, a felnőttek pedig forralt borral a kézben kóstolhatták meg a helyi asszonyok erre az alkalomra készített finomságait. A töpörtyűkrémes és a zsíros kenyér éppúgy jól fogyott, mint a karácsonyi sütemények, de persze a hűvös estében egy-egy kupica pálinka mellett is boldog karácsonyt kívánhattak egymásnak a megjelentek.

 

Címkék#várpalota

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!