Várpalota

2015.02.18. 12:10

Természetvédelem testközelből - Fotókiállítás a Thury-várban

Várpalota – Megyénk természeti értékeit hivatott bemutatni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fotókiállítása, ami a napokban nyílt meg a Thury-várban.

Szabó Péter Dániel

Természetfotó vándorkiállítást indított útnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)  megalakulásának 40. évfordulója alkalmából az MME Veszprém Megyei Helyi Csoportja. Tavaly Veszprémben, míg február elején a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban mutatták be a Pillanatok a megyéből című látványos fotókiállítást, míg a napokban Várpalotára érkezett meg az utazó tárlat.

Szöllősi János nézi a kiállítás egyik képét a Thury-vár rendezvénytermében Fotók: a szerző

A Thury-vár rendezvénytermében kiállított képek – amelyeket Novák László, Hencz Péter, Kovács András, Szenthe Zoltán, Dr. Nagy Lajos és Ifj. Vasuta Gábor készítettek – Veszprém megye természeti értékeit mutatják be eddig viszonylag ritkán látott szemszögből. A tárlat fotóin döntően gyönyörű madarak, például macskabagoly, halászsas vagy épp gólya láthatóak, de őzek és kis rágcsálók is feltűnnek a szépen komponált felvételeken.

Az ünnepélyes megnyitón Pappné Csővári Zsófia, a Thury-Vár Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója méltatta a kiállítókat és a természet védelméért dolgozó szervezetet, majd Aczél Gergely elnök vetített képes előadásban számolt be az MME Veszprém Megyei Helyi Csoportjának munkájáról.

Pappné Csővári Zsófia és Aczél Gergely a fotótárlat ünnepélyes megnyitóján

A vár Thury-termében összegyűlt érdeklődők előtt a szakember elmondta, csoportjuk kiemelte feladata a fajvédelem. Rendszeresen felmérik a gólyák számát, ami sajnos Veszprém megyében is csökkenőben van. Amíg a Marcal-medencében 2001-ben még 66 egyedet tudtak regisztrálni, addig 46 madár megfigyelésére volt lehetőség. A vörös vércsék védelmére is nagy hangsúlyt fektetnek, a megye több pontján vércseládákat helyeznek ki, hogy tudjanak költeni a madarak. Hasonló munkát végeznek a templomok tornyait kedvelő gyöngybaglyok védelmében is, a sötétet kedvelő madarak kívülről megközelíthető költőládákban tudnak fészkelni. A Veszprém megyei csoport saját programja a földeken fészkelő hamas rétihéják védelme. Több éve tartó munkájuk eredményességét jól jelzi, hogy Magyarországon mára a Marcal-medencében találhatóak a legnagyobb számban ezek a madarak.

A március 6-ig látható fotótárlat megnyitóján az egyik kiállító, dr. Nagy Lajos, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa is mesélt a különleges fotók elkészítésének körülményeiről, s egyben reményét fejezte ki, hogy a felvételek még több embert megnyerhetnek a természetvédelem ügyének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!