Várpalota

2015.09.03. 17:44

Volt egyszer egy vidámpark Várpalotán...

Várpalota-Inota - A hatvanas években működő egykori várpalotai vidámpark hangulatát idézték meg korabeli fotókkal, valamint zizivel és vattacukorral az inotai faluházban nyílt kiállításon.

Szabó Péter Dániel

– Idén éppen 55 esztendeje, hogy megnyílt Várpalota első és azóta is egyetlen vidámparkja a Grábler-tó melletti két hektáros területen. Az egykori meghívó plakátjáról tudjuk, hogy 1960. május 6-án tartották az ünnepséget, ahol elhangzott: a megye első vidámparkját avatták fel Várpalotán – mondta el köszöntőjében Budai László, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár vezetője. Ő és munkatársai állították össze a korabeli dokumentumokat, újságcikkeket és fényképeket felvonultató, múltidéző kamarakiállítást, amelyre sokan kíváncsiak voltak csütörtökön az inotai faluházban.

Nem is csoda, hiszen nosztalgiázni mindig jó, ráadásul olyannyira kevés adat maradt fenn az egykori palotai vidámparkról, hogy szinte mesebelinek tűnik alig 13 éves története.

A nyitásról tudósító újságcikkből mindenesetre kiderült, hogy a park akkori értéken számolva 560 ezer forintba került. Ebből mindössze 25 ezer forintot állt a város, a különbözetet a helyi üzemek, vállalatok dolgozói teremtették meg rengeteg munkaóra felajánlásával.

– A park egyik legnagyobb látványossága az óriáskerék volt, amelyet 1961-ben a majálison avattak fel, de a körhinta is népszerű volt a gyermekek körében – tette hozzá Budai László, aki ezt követően mindenkit jóízű múltidézésre, amelyhez újságpapírba csomagolt zizit és napraforgómagot, azaz szotyit kínáltak, de vattacukrot is bárki kóstolhatott a megnyitón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!