Várpalota

2017.09.04. 15:35

Születésnapot ültek a Hidasházban

Első születésnapját ünnepelte a napokban az inotai Hidasház. A különleges programban ezúttal a házigazdák, Körmöci Judit és Kiss János mellett Erdődi Maya és Nagy Carmen lépett a közönség elé.

Szabó Péter Dániel

Egy évvel ezelőtt indította el kultúrmisszióját Inotán a házaspár. Körmöci Judit és Kiss János célja csupán annyi volt: időről időre színvonalas kulturális programot kínálni a versek, a dalok, a művészet iránt fogékony embereknek. Nem számítottak tömegre. - Tavaly augusztusban nyitórendezvényünkön sokan ültek a parányi tető alatt, hogy részesei legyenek egy álom újjászületésének - emlékezett vissza a kezdetekre Kiss János házigazda.

A folytatás pedig már történelem. Koncerteknek és irodalmi esteknek éppúgy helyet adott a barátságos udvar, mint képzőművészeti kiállításoknak, de a halottak napjára is megható emlékező műsorral készült a házaspár. Beszélgetnek, zenélnek, énekelnek, jól érzik magukat együtt. Ez a Hidasház küldetése.

A házigazdák együtt vágták fel a születésnapi tortát a megjelentekkel
Fotó: Szabó Péter Dániel

- Az elmúlt egy esztendő alatt kialakult egy törzsközönségünk, amely szinte minden alkalommal ellátogat hozzánk a programokra, de szerencsére folyamatosan bővülünk is, hiszen minden rendezvényünkön feltűnnek új arcok is - mondta el Körmöci Judit.

A születésnapi rendezvényen fellépett még mellettük Erdődi Maya költőnő és Nagy Carmen is, míg egyik állandó vendégük, Krausz Anna egy virágcsokorral kedveskedett a házigazdáknak. Természetesen születésnapi torta is volt, amelyet a fellépők együtt vágtak fel és fogyasztottak el a közönséggel.

A Hidasház talán legjelentősebb programjára várja az érdeklődőket: szeptember 10-én 18 órától az ír zenét játszó tatai Seamróg zenekar ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!