Várpalota

2016.06.01. 17:32

Csigasimogató a homokbányában

Várpalota – Nemzetközi szinten is egyedülállónak számít a településen található Szabó-féle homokbánya, amelyben a 25 millió éve itt hullámzó tengerben élő csigák és kagylók meszes vázait láthatják az érdeklődők.

Szabó Péter Dániel

A Bakony–Balaton Unesco Geoparkhoz tartozó természetvédelmi területen második alkalommal várták csigasimogató programra az érdeklődőket, ahol Pardi Melinda, a geopark földtudományi és geoturisztikai munkatársa, valamint Bite Zoltán várpalotai geotúra-vezető szakmai iránymutatása mellett ismerkedhettek meg a vendégek a homokbánya világszinten is egyedülálló leleteivel.

Bite Zoltán geotúra-vezető (középen) kalauzolta körbe az érdeklődőket a várpalotai homokbányában Fotó: Szabó Péter Dániel

A Rákóczi telep városrészben található terület fő attrakciójának a védőtető alatt látható homokfeltárás számít, amely extrém gazdagnak számító ősmaradvány tartalommal bír. – Négyszáznál is több puhatestű fajt találtak ás határoztak meg már itt. Több rétegben egymásra ülepedve miocén kori édes- és sósvízi homoküledék található, amelyeket már sárga és szürkésebb árnyalataik is szépen elkülönítenek egymástól. Az igazi szenzációt a középső, mintegy négy-öt méter vastagságú homoküledék jelenti, amelyben párját ritkító gazdagságban maradtak fenn a 25 millió éve itt hullámzó tenger egykori csiga- és kagylófaunájának meszes vázai. Ezek az általában kis méretű és vékony maradványok az esetek többségében összetörnek, és elporladnak, itt azonban a kis szemcséjű homokréteg megvédte őket –  mondták el a szakemberek, aki az érdeklődőknek a kezükbe is adták a több millió éves csigákat, például a Várpalotáról elnevezett Palotensist.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!