Várpalota

2015.09.05. 10:16

Csikidam cunami a városnapon

Várpalota – Az örökifjú Szikora Róbert és a továbbra is csinos gidákkal felturbózott R-Go adott élő koncertet péntek éjjel a XXX. Várpalotai Napokon.

Szabó Péter Dániel

A technika ördöge ugyan megtréfálta kissé a csikidam stílus szülőatyját, s zenekarával némi késéssel tudta csak elkezdeni a koncertet pénteken késő este, ám ezt senki sem bánta túlságosan. A közönség jelentős része a sörsátorban követte a magyar-román futballderbi eseményeit, s így legalább nem csúsztak le a kezdésről.

A várpalotaiak tehát kitartottak régi kedvencükért. Jól is tették, hiszen nem túlzás állítani, a 62 esztendős énekes és gidái szinte bombaként robbantak be a Thuri téren felállított nagyszínpadra. Az R-Go zenekarral az elmúlt évtizedekben sikert sikerre halmozó Szikora ugyanis korát meghazudtolva énekelte és táncolta végig az élő koncertet, ahol sorban érkeztek a több generáció által is kedvelt slágerek. A Szeretlek is meg nem is vagy épp a Ballag a katona örökbecsű sorait nagymamák és unokák, apák és fiaiak énekelték együtt Várpalotán.

Szombaton sincs megállás. Délután a színpadon a veszprémi Vastag Tamás és Danics Dóra is énekel. A fő attrakció azonban az esti tűzijáték, majd 21 órától a Magna Cum Laude ingyenes bulija, amelyre a tavalyi Rúzsa Magdi koncert után ismét több ezer látogatót várnak a szervezők. Mező Misiék produkciója utána sem érdemes hazamenni, ugyanis előbb a diszkókirálynő Szűcs Judith énekel, majd a Funthomas Band bulizenekar vezetésével tartanak utcabált a Thuri téren.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!