Várpalota

2013.12.02. 15:25

Futva tisztelegtek a hősök előtt

A szabadságharcokban, háborúkban elesett katonák, valamint az idén 100 éves várpalotai katonai alakulat tiszteletére honvédelmi váltófutást szervezett a közelmúltban a Marathon Tömegsport és Környezetvédő Egyesület.

Szabó Péter Dániel

– Évek óta szervezünk váltófutásokat, több ízben eljutottunk ily módon Várpalota testvérvárosaiba is, idén a Honvédelmi Minisztérium pályázatának köszönhetően a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. Pákozdról indulva Székesfehérváron és Sárszentmihályon át futottunk el többek között Berhidára, Pétfürdőre és Ösküre, hogy minden településen a váltáskor koszorúzással emlékezzünk az elhunytakra. Zárásként Várpalotán jártuk körbe az emlékhelyeket, jártunk a Thuri téren, az Alsóvárosi temetőben található hősi emlékműnél és vitéz Csörgey Károly emlékoszlopánál is. Mindhárom helyen Dobszai József nyugállományú alezredes adott történelmi áttekintést a résztvevőknek. Jártunk a várpalotai Kossuth laktanyában is, ahol az idén centená-riumát ünneplő katonai alakulat előtt tisztelegtünk – mondta el Méreg József szervező, aki kiemelte, a palotai koszorúzásokon a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör helyi szervezetének képviselői is ott voltak.

Az emlékfutás résztvevői és a koszorúzók a 48-as emlékműnél (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A mintegy 100 kilométeres távot egymást váltva hatan teljesítették, Méreg József mellett Fazekas Margit, Forgács Gábor, Eiserle Judit, Horonyi Gábor és Szűcs Tünde vett futócipőt, s küzdött meg az emelkedők mellett az időjárással is, hiszen néha bizony esőben kellett futniuk a Marathon TKE sportolóinak.

Címkék#várpalota

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!