Az igényekhez igazodnak

2018.03.02. 19:52

Idén és jövőre zárulnak majd Várpalota nagy projektjei

Idén mintegy hat és fél milliárd forintból gazdálkodhat Várpalota - derült ki a napokban a képviselő-testület ülésén, ahol többek között elfogadták a város idei költségvetését is.

Szabó Péter Dániel

A jelentősebb városi rendezvényeket, így az évről évre több ezer látogatót vonzó Diadal napja történelmi várjátékot is kiemelten támogatja Várpalota önkormányzata Fotó: Szabó Péter Dániel

- Magas költségvetési számokat tartalmaz Várpalota 2018-as büdzséje, melynek előkészítésénél most is az volt a legfontosabb, hogy a város biztonságosan működhessen az idei esztendőben. A költségvetéshez természetesen szép számmal adódnak még további fejlesztések és beruházások is 2018-ban, az idei év végén és a jövő évben zárulnak majd azok a nagy projektek, amelyek előkészítésén már hosszú ideje keményen dolgoznak a polgármesteri hivatal munkatársai – mondta el a tanácskozást követően Campanari-Talabér Márta.

A jelentősebb városi rendezvényeket, így az évről évre több ezer látogatót vonzó Diadal napja történelmi várjátékot is kiemelten támogatja Várpalota önkormányzata Fotó: Szabó Péter Dániel

Várpalota polgármestere hozzátette, mindezek mellett a lakosság igényeihez igazodva az önkormányzat önként vállalt feladatként – ahogy azt már az elmúlt években is tette – továbbra is finanszírozni fogja a különböző városi rendezvényeket, illetve azokat a cégeket is, melyek nagymértékben hozzájárulnak a városlakók komfortérzetének emeléséhez. Kiemelte, az önkormányzat továbbra is nagy összeget fordít a városi tömegközlekedés támogatására, ugyanis a tevékenység önállóan nem rentábilis, azaz abból nem lehetne fedezni a költségeit, ahányan igénybe veszik a buszjáratokat városban.

A februári ülésen tárgyalta a testület a városi cégek 2018-ra vonatkozó üzleti terveit és beszámolóit, melyeket végül egyhangúlag fogadtak el a városatyák. Campanari-Talabér Márta ezzel kapcsolatban kiemelte, az, hogy az ellenzéki képviselőkkel egyetértésben támogatta a testület a beszámolókat, számára azt üzeni: alapvetően elégedettek a különböző önkormányzati cégek működésével. – Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy törekedtünk arra: minden fontosabb, a városi tulajdonban lévő cégeket illető döntéssel kapcsolatban a szükséges adatokat és információkat ugyanúgy megkapták az ellenzéki képviselők is, akik ennek megfelelően tudtak döntést hozni a támogatásokat illetően. Emellett pedig, noha mindig van mit javítani, úgy gondolom, hogy a Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Thury-Vár Nonprofit Kft. éppúgy jól működik, mint a Palota-sport vagy épp a Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. – tette hozzá a polgármester.

A Ringató Bölcsőde intézményvezetőjének júniusi nyugállományba vonulása miatt a képviselők arról is döntöttek az ülésen, hogy pályázatot írnak ki a bölcsőde vezetői posztjára, illetve zárt ülésen arról határoztak, hogy idén kik lesznek azok a középiskolások, akiknek a tanulmányait ösztöndíjjal támogatja Várpalota önkormányzata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!