Várpalota

2016.01.03. 16:48

Idén nem lesz hideg a fél városban

Várpalota – A korábbi évekkel ellentétben idén nem számít komolyabb problémákra a fűtési szezonban Horváth Tamás, a Várpalotai Közüzemi Kft. ügyvezető igazgatója.

Szabó Péter Dániel

Az önkormányzati tulajdonú cég az elmúlt két esztendőben százmillió forintnál is többet tudott költeni a távhőrendszer fejlesztésére.

Kiss Csaba kezelő egy forróvíz-kazán előtt Várpalotán
Fotó: Szabó Péter Dániel

– Sajnos nagyon elöregedett a csőhálózati rendszer, több korróziós lyukadás is volt az elmúlt télen a területünkön, amit csak a szolgáltatás ideiglenes szüneteltetésével tudtunk megoldani. Az elmúlt két évben kicseréltünk 414 méternyi primer vezetéket, s keringetőszivattyúkat is, több hőközpontban nyomástartás-átalakítást végeztünk, s tízmilliós nagyságrendű beruházásunk volt a kettes kazán teljes csőcseréje. Különösen fontos volt, hogy a teljes szakaszunkon cserélni tudtuk a hálózati főelzárókat, ami azért igazán lényeges fejlesztés, mert egy korróziós csőlyukadás esetén nem szükséges egy egész városrészben lekapcsolni a szolgáltatást, hanem szakaszolva tudunk dolgozni. Emellett az inotai Készenléti-lakótelepen, ahol az elöregedett rendszer miatt az elmúlt években a legkomolyabb problémáink voltak, cserélni tudtuk a primer és szekunder vezetékeket, így az előttünk álló szezonban nem számítok ott korróziós csőlyukadásra – összegzett Horváth Tamás, aki hozzátette, a távfűtés a városi intézmények döntő részét érinti, emellett pedig közel 4000 lakásban biztosítja a meleget a társaság.

Horváth Tamás ügyvezető szerint idén az inotai Készenléti-lakótelepen sem lesznek problémák a fűtéssel

Ami a további fejlesztéseket illeti, a társaságnál már dolgoznak a hőközponti szétválasztást célzó projekt előkészítésén, ami a Várpalotai Közüzemi Kft. legnagyobb beruházása lesz a közeljövőben. – A közel 350 millió forintos nettő költségű projekt lényege, hogy a fejlesztést követően egyedileg tudjuk majd szabályozni a távfűtéssel érintett épületeket, s a nagy hőveszteséggel dolgozó szekunder vezetékeket primer vezetékekre tudjuk cserélni – mondta el Horváth Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!