Várpalota

2014.05.12. 12:55

Ilona néni finom főztjét még ma is gyakran emlegetik

Várpalota - Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Kühn Jánosnét a napokban a település polgármestere és jegyzője.

Szabó Péter Dániel

Lánya, unokái és dédunokái körében, mosolyogva fogadta Mészáros Lőrincz utcai otthonában Talabér Márta polgármestert és dr. Ignácz Anita jegyzőt az 1924-ben a Vas megyei Ostffyasszonyfán született Ilona néni. Elmondta, nehéz, de boldog élete volt. Kilencen voltak testvérek, ő volt a legkisebb, ám fiatalon árva lett, s Budapestre került. Dolgozni kezdett, majd megismerkedett későbbi férjével, a házasságkötés révén költözött 1948-ban Várpalotára.

Talabér Márta polgármester és dr. Ignácz Anita jegyző köszönti Kühn Jánosnét (Fotó: Szabó Péter Dániel)

 

Itt a szülés után előbb a rendőrségen, majd a honvédségnél dolgozott szakácsnőként, onnan is ment nyugdíjba. Akik megízlelték, a mai napig dicsérik főztjét, teszi hozzá az ünnepelt lánya, Ilona, akitől megtudom, édesapja öt évvel ezelőtt, 91 évesen hunyt el. Ilona néni azonban nem érzi magát egyedül, ez persze nagyban köszönhető a családnak is, hiszen lánya mellett két unokája és két dédunokája is rendszeresen látogatja. Emellett szabadidejében kertészkedik, s a társasházban lakóknak segít, amiben csak tud. Talabér Márta és Ignácz Anita egy nagy csokor virággal és miniszterelnöki emléklappal köszöntötte a kilencven esztendős Kühn Jánosnét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!