Várpalota

2015.04.23. 07:24

Kevesebb adót fizethetnek a polgárőrök

A várpalotai, illetve inotai polgárőrségben szolgálatot teljesítők 50 százalékos kedvezményt kapnak az építményadó befizetésekor, döntött csütörtöki ülésén a város képviselő-testülete.

Szabó Péter Dániel

A napirend tárgyalása és elfogadása előtt Talabér Márta polgármester bemutatta a képviselő-testületnek az új pénzügyi irodavezetőt, Szabó Mónikát, aki a megyeszékhelyen a büntetés-végrehajtásban dolgozott korábban gazdasági vezetőként.

Egyetértettek a képviselők a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet tárgyalásánál. Az előterjesztés szerint a várpalotai, illetve inotai polgárőrségben éves szinte legalább hat hónapig szolgálatot teljesítők az építményadó tekintetében 50 százalékos kedvezményt kaphatnak.

Falussy Sándor (MSZP) elmondta, áttörés ez a rendeletmódosítás, ilyen típusú kedvezményt eddig nem adott az önkormányzat, de egyszer „át kell lépni az árnyékunkat ebben az ügyben is”. Hozzátette, az sem ördögtől való ötlet, hogy alapos előkészítés után más, kiemelkedő teljesítményt nyújtó szervezetek tagjai is kedvezményeket kaphassanak.

Fotó: Szabó Péter Dániel

Katona Csaba alpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint példaértékű, hogy az önkéntes munkát vállalók teljesítményét honorálja az önkormányzat.

Galambos István (Jobbik) is örömének adott hangot, egyben bízik benne, hogy így tovább nőhet a polgárőrség létszáma is. Deák Istvánné (DK) hozzátette, a polgárőrök feladatainak megbecsülését is jelképezi ez a rendeletmódosítás, fontos lenne más tevékenységek bevonását is megvizsgálni.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP) elmondta, az elismerés mellett valóban az ösztönzés az önkormányzat célja, hiszen közös érdek a polgárőrség létszámának növelése, ezzel a közbiztonság további erősítése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!