Várpalota

2016.10.24. 15:10

Manókert az iskolában

Várpalota - Gyógy- és fűszernövénykertet alakítottak ki a Várkerti Általános Iskola Vásárhelyi András tagiskolájában.

Balla Emőke

„Bazsalikom, levendula, körte, gondozzuk, hogy sok örömünk teljék benne" - énekelték a diákok a Vásárhelyi András Tagiskola belső udvarán kialakított Manókert ünnepélyes átadásán. Az ökoiskolában 2015-ben fogalmazták meg az ötletet, a megvalósításban többen segítettek: gyerekek, felnőttek, támogatók. A Manókert kialakításában szinte minden osztály résztvett: a gyerekek talicskáztak, lapátoltak, gereblyéztek, mondta Dobos Tamás tagintézményvezető. Úgy fogalmazott: az iskola szakmai fejlődését látni mindig örömteli, a gyógy-és fűszernövénykert átadása azonban ennél több, a diákokat a természet szeretetére ösztönzi. Az iskola beton udvarán kialakított Manókertbe többek között levendulát, szamócát, mentát, piros egrest, bazsalikomot, fekete ribizlit, kisebb cserjéket ültettek.

 

Talabér Márta polgármester az egészséges életmódra, a természet szeretetére hívta fel a diákok figyelmét. Egészségnap a mai, mutatott rá, hiszen délelőtt a Ringató bölcsődében tartottak ételkóstolót, az érdeklődők megismerhették, megízlelhették azokat az ételeket és italokat, melyeket a gyermekek fogyasztanak az intézményben. A Vásárhelyi András Tagiskola belső udvarában kialakított Manókert pedig azért hasznos, mert fontos, hogy visszatérjünk a természetes alapanyagokhoz. A polgármester szerint a gyógy- és fűszernövénykert által a gyerekek ismereteket szereznek, és ez talán a családok gondolkodását is formálja, új főzési kultúrával ismerkednek meg.

A Manókertben az utolsó ültetési munkákat Talabér Márta polgármester és Koncz Annamária intézményvezető végezték el, majd a gyerekek körbeölelték a kertecskéjüket. Az alsó tagozatos tanulók egy belső, a felső tagozatosok egy külső kört alakítottak, és táncolva, énekelve járták körbe, így, vidáman felavatva Manókertjüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!